Olvasónapló 2

Igazából nem vagyok híve a magam ünneplésének, ám néha igen kellemes hozadéka is lehet egy ilyen eseménynek. Az idei László nap ilyen volt. Megkaptam ajándékba Su-La-Ce Lin-csiről szóló harmadik kötetét a Feljegyzések Lin-csiről címűt.

Másnap madárfüttyel, vízcsobogással és napfénnyel díszített olvasótermemben azonnal nekiláttam, hogy a néhai csan buddhista szerzetes további történeteivel és bölcsességeivel megismerkedhessem. Nagy reményekkel kezdtem az olvasásba, hiszen az előző két kötet is elbűvölt, elgondolkodtatott és emellett a legjobb módon szórakoztatott is.

Mondhatom ezúttal sem csalódtam, minden rövid történet, tanítás felüdülés volt, hűs víz, a forró nyárban.

Lin-csit olvasva rájöhetünk, hogy miközben világunk látszólag óriási változásokon ment keresztül, a benne élő ember, szinte semmit nem változott az eltelt 1300 évben. Lin-csi történetei a ma emberének friss tanításként értelmezhetők.

Mi is hát az a csan, vagy japán megfelelője a zen? A kérdés már önmagában is provokatív, s egy ilyen blog keretein belül bizonyosan megválaszolhatatlan. Lin-csi tanításai nem közvetítenek mást csak egyfajta életérzést. Aki a ma divatos racionalitással közelít feléjük az még apró morzsákat sem képes megkapni belőlük, mert a zen ott kezdődik ahol a racionalitás véget ér.

Ám aki azt gondolja, hogy az egész csupán képzelgés az nagyot téved, minden misztikussága ellenére a zen a leg föld és ember közelibb tanítás. Nem a csodákról szól, nem emleget bűnöket, sőt magát a helyest és helytelent sem különbözteti meg élesen. Egyet viszont folyamatosan próbál tudatosítani, mindenki csak önmagát válthatja meg, ebben kaphat ugyan segítséget, de a végső lépést neki kell megtennie.

Nincs méltóbb tevékenység, mint kitölteni a ránk szabott időt. Ez Lin-csi egyik alapvetése melyet sok történettel, sokféle tanítással jár körül. Kitölteni, de hogyan kérdezi a ma embere.  A ma embere aki: „Az elfojtás állapotában hamis tudattal éli meg a világot. Nem azt látja, ami létezik: a dolgokba beleviszi a fejében lévő képet; képzetei, fantazmagóriái fényében látja őket, nem saját mivoltukban… Azzal áltatja magát, hogy a világgal van dolga, holott csupán a szavak világolnak neki.” (E. Fromm)

A csan válasza egyszerű, kitölteni az időt, ahogyan teszed ma is, munkával, pihenéssel, családdal, szerelemmel, a tea kortyolgatásával, üldögéléssel és rohanással, s mindezt látni a maga valójában.

„Nincs semmiféle tanítás! Nem is volt, és nem is lesz! Megmondtam már. Magatok vagytok, nincs semmi más! Lin-csi előtt éppúgy, mint Lin-csi után.” Ezt vágja a türelmes tanítványok és az olvasó képébe mielőtt elbocsájtja őket a mester. „Mehettek, szerzetesek, bárhová. De maradhattok is, ez már a ti dolgotok. Előbb-utóbb mindenkiből előpiszkál valamit az idő”

Felemelő és félelmetes.

Egyes zen tanítók szerint a szatorira(megvilágosodás) törekedni lehet ugyan, de erőltetni kár, mondhatnánk Lin-csivel majd kipiszkálja belőlünk az idő, ha akarja. Ha nem akarja, akkor meg maradunk, ahogy vagyunk és töltjük az időt, s itt kapcsolódik a csan a tao-hoz, az is azt tanítja, az úton menni kell, bárhová vigyen is.

Végül jöjjön még egy utolsó idézet Lin-csitől:

„Éhes vagy- hát egyél!

Álom jő rád- feküdj le!

Balgák néznek, nevetnek,

Csak a bölcsek értenek.”

Ma ennyit tehettem értetek kedves olvasóim. Ez bizony a semminél is kevesebb, de megkérdem tettetek-e ti egy kicsit is többet ennél, önmagatokért?