Mond csak

Változás

A dolgok folyamatosan változnak, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Két éve nem használtam már ezt a blogoldalt, mert úgy gondoltam, hogy a K...

2018. november 26., hétfő

Menedékjog




Menedékjogot kér legújabb írásában hazánk első számú matrjoska tavárisa. Nevezettnek nem lett konyec a rendszerváltáskor. Pedig éppenséggel lehetett volna, hiszen az MSZMP  KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott előbb munkatársként, majd alosztályvezetőként, és ebbéli remek cenzori munkájának következményeként, hol voltak akkor még a hashtegek, az ezüst után megkapta a munkaérdemrend arany fokozatát is.



A jó elvtársnő, mindig is jó elvtársnő marad, ha már a kozmetikai és a plasztikai ipar lendületes fejlődése ellenére sem maradhat jó nő örökké. Marjoskánk tehát, a rendszerváltás után is folytatta tovább lendületesen az igazi krumplistészták idejében tanult tevékenységet, és még kétszer segített a csőd szélére juttatni az országot.

Ám valamiért a választók úgy érezték, hogy miként a matrjoska babák úgy a lehetőségeik is egyre kisebbek lesznek, így aztán, ismételten elküldték elvtársnőt, sajnos nem melegebb éghajlatra, hanem csak a háttérbe.

Azóta Matrjoska tavárisa cikkeket írogat, mostanában a Népszava című kommunista lapba, és időnként a közösségi oldalra. Mindenről van véleménye és nem fél elmondani. Gyakran félti a szólásszabadságot, hiszen az bizony veszélyben van. Időnként erősebb vagy éppen még erősebb diktatúrát vizionál, ő már csak tudja.

Igazán élvezetesen ír, én azért a sokáig mindenbe beleszőtt lélegeztetőgépet hiányolom a munkáiból. Változnak az idők, változnak a hangsúlyok. 2010-ben egy parlamenti beszédében azt mondta ő hitt a 90 előtti rendszerben, igen így mondta, hitt abban a rendszerben, amelyben amúgy a hit, mint olyan eléggé elítélt volt. Nevezhetnék hát ezt a hitet, akár matrjoska paradoxonnak is. Hinni abban, aki a vízen járt, csodákat tett  és meghalt értünk a kereszten elítélendő, hinni abban, aki szereti a krumplistésztát megsüvegelendő. Ezzel a munícióval, nem csoda, hogy a Tiszatáj elhallgattatásától, a Népszava cikk írójáig terjedő pályaíven egyensúlyozva jutott el a menedékkérésig.

 „…és a csillagos estben ott susog immár harminc évgyűrűjével a drága júdásfa” Nagy Gáspár versének ez az egy sora elég volt, a szilenciumhoz. Most ebben a hol nyíltan, hol burkoltan fasisztának nevezett diktatúrában, hány ilyen cikk kell még, hogy végre eltűnjön ez az elvtársnő.

Valamint, ha mégis rendszerváltás volt és most demokrácia van, akkor vajon miért nincs valaki, aki időnként benéz matrjoskához és leellenőrzi, hogy bizonyosan nem ír semmi, nem készül tv interjúra, felszólalásra valamelyik tüntetésen, nem csinál mást csak virágokat öntöz, de még azt is ellenőrzi, hogy a virágok ne legyenek pirosak, csak fehérek, csakis fehérek.

Se, diktatúra, se demokrácia, csak egy hithű kommunista aki, akkor beszél a tanszabadságról, sajtószabadságról, amikor csak akar.



Szóval kedves illetékesek, adjuk meg a menedékjogot ennek a kedves matrjoskának, és adjuk meg neki a magyar állampolgárságot is, ha elvégzi a honosító tanfolyamot, mert megjár neki, mert ő hisz, ő tudja, amíg az ember néz az égre vörös csillag lesz a reménye.





2018. november 24., szombat

Mágnes - gondolatok a végzetes vonzerőről


Kunhalmi Ágnes. Mágnes. Forrás: kapcsolat.hu
Mágnes ifjú korában (bár még ma sem idős) Ágnes volt. Ám Csermanek (alias Kádár) János utódpártjának  az  jutott eszébe, hogy Ágnesből adottságai alapján könnyedén lehetne mágnest faragni. Mágnest, aki vonzza a választókat. Mágnesünk ehhez megfelelő muníciókkal rendelkezik, hiszen színésznőnek készült és ez a politika hazugságokkal tarkított mezején hasznos lehet, ha ő maga vagy pártja próbál meg valahol egy bűzölgő halmot elhelyezni.  Azt, hogy saját magának diplomát hazudott, vagy azt, hogy bérletet hamisított, nevezhetjük ennek fényében egyszerű helyzetgyakorlatnak. Mágnes amúgy aránylag jó megjelenésű, így a felületes szavazók könnyedén a lépére csalhatók. Az, hogy képes lendületesen beszélni bármiről, szinte alap annak, aki Lélegeztető gép Ildikó néni nyomdokaiba akar lépni.
Mágnesünk a számmisztikában is járatos, hiszen egy csatornakapcsolgatás közben elkapott mondatában azt mondja, a helyére kell tenni 56-ot. Erre persze csak következtetek, de iskolai tanulmányaim alapján úgy tudom, a számegyenesen 56 pontosan az 55 és az 57 között van félúton. Nekem még szavalnom kellett a szorzótáblát, ott az 56 a 7x8-nak vagy a 8x7-nek az eredménye. A történelmi 56-ra mégsem gondolhatok, hiszen Mágnes nem történész, így marad az általa említett 56, számmisztikai fejtegetés. Rákeresek hát a neten, és egy furcsa, de talán ideillő megoldást találok:
Az 56-os, mint a „szerencse kereke”, a felemelkedés és a hanyatlás száma. Jelentése lehet pozitív és negatív, jó és rossz, jelenthet hírnevet, de bukást is. Kétségtelen, hogy ez a szám kizárólag szélsőséget képvisel, nem ismer középutat. 56-os ember nagy hibája, hogy nehezen realizálja az erőpotenciálját, ennek következtében frusztrálttá, csalódottá válhat, mert úgy érzi, vágyait, elképzeléseit nem tudja valóra váltani, ebből adódó kisebbségi érzéseit nagyképű viselkedéssel próbálja palástolni, pedig ha nem hagyja el magát, tervei megvalósulhatnak.
Ezt én megpróbáltam lefordítani: ha szép vagy, de nem annyira, hogy modell legyél, ha ambiciózus vagy, de nem eléggé ahhoz, hogy elvégezz egy egyetemet, ha komika lennél legszívesebben, de nem vesznek fel színésznek, ám folyamatosan tudsz mellébeszélni, akkor jelentkezz az utódpártba, és ha a haza nem is, de a karriered fényre derül.
Ezzel a kis kitérővel érkeztünk meg valódi témánkhoz, a vonzerőhöz, ahhoz a végzetes valamihez, ami néha megmagyarázhatatlan érzelmeket kelt az emberben. Amennyiben túllendülünk a Rómeó és Júlián, valamint Ödipusz történetén, s egyéb tiltott vonzalmakon, akkor is megdöbbenve állhatunk, ha látjuk a koncerteken sikoltozókat. Ám még ennél is perverzebb, ha politikust látunk a kelleténél lelkesebben megéljenezi, itt most a diktatúrák kényszer üdvrivalgásait nem tárgyaljuk.
Tehát áll x vagy éppen y egy lakossági fórumon és a közönségből sokan, láthatóan el vannak ájulva tőle, pedig nem is szép, nem is okos, nem is művelt, sőt kimondottan nagy marhaságokat beszél, ám mindig van egy csoport, melynek tagjai megőrülnek érte.
Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy az emberben, mindenkiben ott a vágy, hogy kiemelkedjen és az éppen beszélő ezt a lehetőséget testesíti meg számára, hiszen az illető csúnyább is, butább is, mint ő, oszt lám, mégis. A másik indíték, hogy az ember alapvetően, mondhatni zsigerileg képes a behódolásra, ez a képesség teszi alkalmassá arra, hogy nagy csoportokat, társadalmakat hozzon létre, mert a közös cél, a fennmaradás mindig fontosabb, mint az, hogy éppen ki a vezető.
Azt, hogy ez a megmagyarázhatatlan vonzerő néha mennyire veszélyes, naponta tapasztalhatjuk, gondoljunk csak arra, hogy Frau Merkel miként lehetett Európa gazdaságilag legerősebb államának a vezetője, és mennyi bajnak kellett történnie, hogy ez a felfoghatatlan vonzalom lanyhulni kezdjen irányában.
Itt vagyunk most, csak az utóbbi években rengeteg tapasztalatot gyűjthettünk a kritikátlan vonzalom okozta bajokról, és mégis vannak és mindig is lesznek, akik hajlandóak tapsolni valakinek, akiről talán ott a lelkük legmélyén tudják, hogy nem érdemli meg.
A világunk veszni fog, s egy megmagyarázhatatlan erő taszítja sírba, egy tévedés, melyben az Ágnesek mágnessé, a tolvajok mágnássá változhatnak

2018. november 20., kedd

Változás

A dolgok folyamatosan változnak, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Két éve nem használtam már ezt a blogoldalt, mert úgy gondoltam, hogy a KAPOSVÁRMOST-on való heti rendszerességű megjelenés elegendő. Olyan változások történtek azonban, melyek miatt újra indítom ezt az oldalt. Történt, hogy a kaposvármoston változtak a kommentelési szabályok, valamilyen peres ügy miatt, így a blogoldaluk bejegyzéseit, csak a facebook-on lehet kommentelni. Az üzenő falról pedig tudjuk, hogy szépen elnyeli a régebbi bejegyzéseket és azzal együtt a hozzászólásokat is.
Én úgy gondolom, fontos, hogy bárki, akinek véleménye van az olvasottakról, az, azokat akadálytalanul el is mondhassa. Pontosan erre találták ki a blog oldalakon a hozzászólás ablakot. Ez azonban a jelenlegi gyakorlat miatt nehézkesen működik.
Ezért úgy döntöttem, duplikálom a MOST-on megjelenő blogjaimat, és itt ezen az oldalon lehetővé teszem, hogy bárki elmondhassa a véleményét, sőt itt még a nevét sem kell vállalni annak, aki nem akarja. Nem fogom moderálni a bejegyzéseket, csak abban az esetben, ha rajtam kívül valaki mást, túlzott vehemenciával támadnak, mert a magyar bírói gyakorlat sajnos még nem nőtt fel az internetes világhoz, és nem szeretnék a kaposvármost-hoz hasonlóan fizetni valaki más meggondolatlansága miatt. 
Szóval akinek véleménye, ellenvéleménye, vagy egyéb megjegyzése van, az bátran írja le. Lehetőség szerint mindenkinek válaszolni fogok.

2018. november 19., hétfő

Kamukáze

A Japánról szóló nyugati mitológia része a kamikáze. Az isteni szél kami káze, ez eredetileg azoknak a trópusi viharoknak volt a neve, amelyek kétszer is elpusztították a Japánra támadó mongol flottát. Aztán később erről az isteni szélről nevezték el azokat a pilótákat, akik a második világháborúban saját életük feláldozásával nekivezették a gépeiket az amerikai hajóknak. 
A taktika eleinte a meglepetés ereje miatt működött, de aztán 4000, feleslegesen feláldozott pilóta ellenére Japán kapitulált.
Ennyit a történelmi előzményről és most jöjjenek a kamukázék. Az elnevezés tőlem ered, a jelenséget viszont nem én találtam fel, szerencsére az csak úgy kialakult. Illetve ez sem igaz, hiszen a politikai kamuhírek terjesztése – legalábbis hazai szinten – az MSZP találmánya volt. Emlékezzünk a suttogó propagandára, melynek keretében valós és képtelen állítások szájról szájra terjesztésével értek el sikereket. Ez a technika azóta átköltözött a világhálóra, azon belül is a Facebookra.
Az alap technika maga maradt, csak a terjedési sebesség sokszorozódott meg, ezzel együtt azonban a hatékonyság arányosan csökkent. Amikor félóránként megjelenik az üzenőfalon valami égbekiáltó disznóság, akkor az ingerküszöb emelkedik. Olyan ez, mint amikor a szervezet alkalmazkodik a magaslati levegőhöz és több vörös vérsejtet hoz létre, hogy könnyítse az oxigénfelvételt. A kamuözön viszont nagyon felviszi az érzékenységi küszöböt, a valós stiklik már eltörpülnek a kamubűnök mellett. Persze mindennek van határa, gondoljunk csak a 4000 milliárd forintnyi, táskában elhordott gyémántra, ami nem futott túl nagy karriert Kamurániában, ez is mutatja, hogy azért még a hülyeségnek is vannak korlátai, még akkor is, ha ez néha nem így tűnik.
Térjünk azonban vissza korunk hősére, a kamukázéra. A kamukáze a maga eszközeivel próbál küzdeni a jelenlegi kormány ellen. Természetesen a kormányoldal hívei közt is akadnak bőven kamukázék. Miként Virág elvtárs mondta volt, csapásokat kapunk és csapásokat adunk. 
Tehát a kamukáze megoszt mindent, ami terhelő lehet a kormányra, attól függetlenül, hogy a megosztott tartalom alapvető marhaságfaktora mekkora. Az ösztönös kamukáze ezt egyáltalán nem vizsgálja, a tudatos kamukáze pedig a szent cél érdekében terjeszti, azt gondolván, hogy ez a csapásözön majd, miként az egy irányba mutató vektorok, olyan pusztító erővé egyesül, mely elmossa a … 
Mit is? Nos, itt van az első hiba, mert miközben a csapások első látásra egy irányba mutatnak, ám a valóságban, ezernyi valós és vélt sérelemből, saját, kormányfüggetlen csalódásból állnak össze. A második hiba, hogy a gonoszság, már ha egyáltalán az, ami ellen küzdenek, nem legyőzhető egy másik negatív tulajdonság, a butaság által. Negatív szorozva negatívval ugyan pozitív, ám ez a művelet csupán összeadás és a végeredmény egy még negatívabb szám. Vagyis, ha igaz lenne az állítás, miszerint a buták miatt jött létre a jelenlegi állapot, akkor ezt az állapotot, még több butaság hozzáadásával nem lehet megváltoztatni.
Mindezt azonban a kamukáze nem tudja, mert a visszajelzések pozitívak. Jönnek a lájkok, a megosztások, a kamu él és terjed, csak éppen célt nem ér. Nem ér célt, mert a közönsége korlátozott, csak azokat éri el, akik a befogadására hajlamosak. 
Amit elér, az viszont pusztító, és pontosan azt pusztítja el, amit erősíteni kíván, az ellenzéki megújulást. Így nem tud létrejönni egy valós erő, mert mindenki a kamuban hisz, ám a kamu nem termel ki magából valódi politikai tehetségeket, nem gyűjt kopogtató cédulákat, nem ír valódi, eladható, alternatív kormányprogramot. Mert az, hogy mindenkit lecsukunk, akinek ebben a kurzusban jól ment, nem program, és még a kevésbé cizellált gondolkodásúak részére is belátható, hogy nem több kamunál. Egy olyan országban, ahol úgy ment át a szocializmus piacgazdaságba, hogy közben senkinek a haja szála nem görbült, sőt egyes kommunista háttéremberek módos üzletemberekké válhattak, nos, egy ilyen országban bizony minden ilyen ígéret csupán kamu, és miként homokra, úgy kamura sem érdemes várat építeni, lásd a szocialista suttogó propaganda hosszútávú eredményét.
Mindezzel együtt kamukázénak lenni jó szórakozás, az ember kikapcsolódhat anélkül, hogy lőnének rá, mint elődjére a kamikázéra.