Mond csak

Változás

A dolgok folyamatosan változnak, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Két éve nem használtam már ezt a blogoldalt, mert úgy gondoltam, hogy a K...

2015. augusztus 30., vasárnap

Egy bulváranalfabéta vallomása



A benzinkúton ismertem meg Claudiát. Akkoriban sokat jártam oda. No, nem mindig tankolni, inkább naponta többször kávézni. Claudia minden reggel ott várt a pultra helyezett újságos állványon. Akkoriban vált a férjétől, és én naponta olvashattam címszavakban hogyan is állnak éppen. Néhány hét után, csupán a címlapokra hagyatkozva, szinte mindent tudtam róla, persze a minden néha majdnem semmi, de mindegy is volt. Claudia reggeljeim része lett, míg a kávét kavargattam, eltettem az új információt a többi közé. 
Aztán egy időre Claudia lekerült a címlapról, mert valaki terhes lett. Az illető hölgyön ugyan még nem látszott semmi, ám a címlap már hirdette, bizony anyai örömök elé néz. Ennek mondjuk örültem hiszen, ha gyarapodik a nemzet az csak jó, ám Claudia mégis csak hiányzott. Szerencsére rövidesen visszatért a címlapra, mert igen mondott némi meztelenkedésre. Onnantól napról napra követhettem, ahogy sorban lekerülnek róla a ruhadarabok és a talán sosemvolt gátlások.  Végül egy napon a benzinkutas lány kezembe nyomott egy fényes magazint:” Itt a Claudiád. Szerintem nem nagy szám.” Valóban még Photoshoppal tuningoltan sem érte el a strandokon itt-ott feltűnő jó csajok színvonalát, de mégis csak ő volt az, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de mégis csak a mi az én Claudiám volt. 
Aztán jó vagy rossz sorsom másfelé vetett, így hosszú időre megfeledkeztem róla. A minap azonban eszembe jutott újra. Éppen a déli határ felé autóztam, s a rádió valamiért nem találta a Kossuth adót, kénytelen kelletlen egy kereskedelmi rádiót hallgattam, s úgy éreztem magam, mint egy marslakó. Fogalmam nem volt miről beszélnek, a szavak ismerősek voltak, még a mondatok is összeálltak, de a mondanivaló nem. Mint annak idején, Claudiával sem tudtam eleinte, hogyan állunk. Ha jól emlékszem valami Stone-ról beszéltek, meg még valakiről, akinek a neve nem jut eszembe, hogy párbajoztak-e már. Ez volt a vége, újra nyomkodni kezdtem a keresőt, végül is a Bartóknál maradtam.
A hegedűszó szépen illet az őszi színekbe öltözött erdőkhöz, némely fa vörös volt, mint Claudia, de sokkal szebb. Bementem egy benzinkúthoz, a kávé jó volt, az állványon ott a lap, ám se Claudia, se az őszi fák.
Tovább délnek, Bach segít, hogy elfeledjem, mennyire nem vagyok ebbe a világba való. Édesanyámra gondolok és a magazinjaira, ő biztosan tud mindent Claudiáról, Stoneról, s a másikról, akire nem emlékszem, és tudja, ki kitől vár gyereket éppen, csak azt nem tudja, én merre járok most. Mert újra és újra messzire visznek soha meg nem valósuló álmaim. Megyek s csupán a kávé illat, ami állandó ebben a körforgásban és a fák, a fák melyek hol vörösek, hol kopaszok, hol zöldek, de ott állnak az utak mentén, s segítenek, hogy bárhonnan hazataláljak.

2015. augusztus 22., szombat

Az interjú


Már az óracsörgés előtt felébredt. Odakint szakadt az eső, komoly reggelnek és komoly nappalnak nézett elébe. Egy pillanatra arra gondolt talán az ég siratja előre ismételt kudarcáért, de elhessegette a gondolatot.
Állásinterjúra volt hivatalos. 278 beadott sikertelen pályázat után, most végre behívták. A sors fintora, hogy pont egy olyan állásra, amelyhez nem volt meg a gyakorlata. Igazából soha nem végzett ilyen jellegű munkát, és csupán egy fél éves tanfolyam volt, ami a kapaszkodót adhatta a reményhez, de magában tudta ez édes kevés.
Ám bízott abban, hogy megtanulta a leckét. Az Önéletrajzába csupa felszámolt céget írt, soha nem volt pozíciókkal, kitalált feladatokkal. A marketing tanfolyamon kapott bizonyítványt melyen szépen szerepelt a tanfolyamot szervező egyetem neve, és külsőleg szakasztott olyan volt, mint bármelyik diploma, kicsit megmanipulálta, így már tényleges diplomának látszott és nem csupán egy továbbképzésnek. Bízott benne, hogy nem ellenőrzik le, végül is volt két másik, valódi diplomája is, ezekkel együtt már valóságosnak tűnhet, ami hamis.
Amikor kilépett a szakadó esőbe, a pozíció nevét ízlelgette,  kereskedelmi és marketingigazgató. Többször is elmondta a buszmegállóig. Jobban hangzott, mint eddig bármi, amit csinált. Főleg mostanában az ároktisztító közmunkás beosztásnál tűnt fényévnyivel jobbnak.
A buszon már megszűntek a kétségei, biztosan tudta, hogy képes lesz betölteni az állást, ha megkapja és abban is, hogy nem fog belezavarodni a kérdésekbe az interjún.
Már az a szoba is pazar volt ahova várakozni irányította a portás, olyan ülőgarnitúrával, ami vállalható lett volna még egy újgazdag nappaliban is. A kanapén két sorstárs idegeskedett. A köszönésére alig válaszoltak egymás referenciáival voltak elfoglalva. Érdeklődve figyelmesen hallgatta őket, közben összevetette a saját fejében összeállított mesével a tőlük hallottakat, és először azóta, hogy beadta ezt a kamu pályázatot, úgy érezte nyerni fog.
Rövidesen kijött egy láthatóan elcsigázott középkorú nő, és bemondta az egyik nevét a két sorstárs közül. A megszólított férfi idegesen felkapta a mappáját, visszarakosgatta bele a mutogatásra elővett papírokat aztán a küszöbben majdnem megbotolva bement. A másik rákérdezett a nőre:
-      Na, hogy ment?- a nő lemondóan legyintett.
-     Ezek nem is akarnak felvenni senkit, úgy beszéltek velem, mint egy tapasztalatlan most érettségizett fruskával, pedig én…- és hossza felsorolásba kezdett, hogy hol, mit és hogyan ért el. A szürke öltönyös kékesre borotvált fekete férfi együtt érzően bólogatott. Míg ők ketten egymással voltak elfoglalva, újra átgondolta a dolgokat és ismét csak arra a következtetésre jutott, hogy egy hazug, kicsorbult értékrendű világban, az álláshoz jutás üdvözítő módja lehet az őszinteség teljes hiánya, és a gondosan felépített hazugság vázlat, módszeres megtöltése fantázia tartalommal. A nevében is bízott, a Boldogbőléfalvay Béla ilyen komoly marketing feladatok irányításához, a lehető legmegfelelőbb névnek tűnt.
Bélánk, míg a szürkeöltönyöst is elnyelte a valószínűleg személyiség darálót rejtegető ajtó, mely a párperce behívott férfit láthatólag megalázva és a végletekig felidegesítve köpte ki, elképzelte a váró stílusában berendezett irodáját, amint éppen kiscsoportos bemutatkozó értekezletet tart újdonsült kollégáinak. Ám nem kellett sokáig ábrándoznia, mert rövidesen ő következett.
Amikor belépett a pazarul berendezett irodába két férfi és egy vörös, göndör hajú nő ült, a fényesre lakkozott, valódi fekete diófából készült tárgyaló asztalnál. Miután mindenkivel kezet fogott és kölcsönösen bemutatkoztak, a nő kezdte a kérdezősködés:
-                  Milyen érdekes neve van, létezik ilyen település még soha nem hallottam róla?
-                  Igen létezik. – mondta Béla és belekezdett, hogy elmesélje szülőfalujának színes és édeskésen szomorú történetét, a három szempár figyelmesen szegeződött rá, az érdeklődő pillantásoktól feltüzelve folytatta Boldogbőléről szóló mesét, mely őszinte volt és áradt belőle a szülőföld végtelen szeretete. Vagy fél óra után az egyik úriember aki, Szentpálföldy Pálként mutatkozott be félbeszakította:
-                  Kedves Béla üdvözlünk a csapatban, olvastuk a pályázatodat, igazából már az interjú előtt kiválasztottunk, ez tulajdonképpen csupán egy személyes ismerkedési találkozó volt. Mikor tudsz kezdeni?- Bélával megfordult a szoba, elsőre azt mondta volna, hogy holnap, de nem ezt mondta, hanem a jó választ:
-                  Igazából volna még egy kis dolgom. Igaz, most nem dolgozom, de elvállaltam a falum alapítványának, egy fontos karitatív munkát, szóval kellene két hét, ha nem gond. -  A három szempár sarkában mintha könnycseppek csillantak volna.
-                  Nem, természetesen nem gond. Addig legalább lesz idő átbútorozni a szobádat. Az elődöd kissé konzervatív volt, ám a te fontos pozíciódban igazodnod kell, gondolom megérted, az új innovatívvitást sugárzó vállalati arculathoz. Akkor 18-án várunk reggel 8-ra.
-                  Reggel nyolcra- mondta Béla és belenézett a csillogó szemekbe miközben búcsúzóul megszorította a kezüket.
Kint az utcán felpillantott az előkandikáló napra, s mosollyal a szívében annyit mondott: Boldogbőléfalva te vagy a kályha, tőled indultam és hozzád érkezem.


2015. augusztus 21., péntek

Digitális bújócska



Eljött az idő, hogy tisztavizet öntsünk a RAM-ba. Mióta elterjedt folyamatosan zajlik a vita, jó-e nekünk embereknek, hogy lassan életünk minden elemét átszövi a digitális háló, hogy néha úgy érezhetjük, már nem minket szolgál, hanem mi szolgálunk neki.

A szélsőségesnél, szélsőségesebb elméletek mily meglepő, éppen a sokat bírált digitális birodalomban a világhálón terjednek. A Facebookot ekézni a Faceookon, meglehetősen perverz dolog. Persze tudom így jut el a legtöbb emberhez, de mégis, itt a vizet prédikál, bort iszik szindróma könnyedén tetten érhető.
Én azt gondolom, a digitalizált világ önmagában se nem jó se nem rossz. Persze a használata, és itt nem csupán a kattintási, kommentírási és profil feltöltési képességekre gondolok, feltételez egy bizonyos mértékű intelligenciát, és háttér műveltséget, különben az ember gyorsan elveszik az információ halmazban. Persze nem mindenkit zavar ez, sőt bizonyos eszmék hívői között futótűzként terjednek a különböző tanok, melyekből megtudhatjuk például, hogy mi magyarok nem tétlenkedtünk, mindig itt a Kárpátok ölén, hanem piramisokat építettünk, megváltottunk, leigáztunk, uralkodtunk szerte a világban. Aki szereti ezt hinni, az bőven találhat hozzá muníciót, mint ahogy bármi máshoz is. Ez szerintem nem baj, mindenki olvasson azt, amit akar, és terjessze is, ha úgy érzi jónak, és cáfolja, ha van kedve és érve hozzá, attól még a kopernikuszi világkép alapjaiban nem változik. Keringünk szépen annak rendje s módja szerint a nap körül, s közben néha furcsákat gondolunk, sebaj.
Az már persze baj, ha valaki nem tud eligazodni ebben a rendszerben, ám mégis mélyebbre próbál menni benne, mint amit képességei megengednek, vagy bizony nagyon is érti a rendszert és ezért elmerül s beleveszik végzetesen.
Örök példám a használod a rendszert vagy használ a rendszer dilemmájára egy régebbi munkahelyemen történt eset. Egyik kollégám a mobil telefon lelkes felhasználója volt, így mindig minden helyzetben, előnyben részesítette a telefonhívást. Amikor egyszer egy fontos ügyet próbáltam vele megbeszélni és már 3 percen belül harmadszor vette fel a telefont, kimentem a másik szobába, és amikor hallottam, hogy abbahagyja a beszélgetést már hívtam is, és megbeszéltük amit kellett, bár amikor rájött a szomszédban vagyok kicsit furcsállotta, de végül is belátta, hogy csupán kreatívan alkalmazkodtam.
Magamról szólva, úgy gondlom ura vagyok a helyzetnek, van okos telefonom, melynek naptára szinkronizálja a céges, a magán érdekeltségek és a privát elfoglaltságok időpontjait, így könnyedén elkerülhetem az ütközéseket. Laptopom kettő is van, az egyik nagyobb teljesítményű, ezzel szerkesztem a weblapokat, időnként gépész rajzokat, vagy éppen grafikai munkákat, a másik kisebb hordozható gépemen a napi dolgokat oldom meg, vihetem bárhová, hosszú üzemideje biztosítja, hogy egésznap készenlétben áll, ha éppen szükséges.
Ezt a blogot is a Google dokumentum kezelőjében írom, aztán este majd letöltöm, a másik gépre átnézem, keresek hozzá pár képet, így jut el önökhöz.

Vannak, akik a magánszférát féltik a digitális hálótól, én nem hiszem, hogy ez valós probléma lenne, azt tudhatja a Facebook, hogy örültem a győri kézilabdások sikerének, de, hogy milyen bort ittam az örömre, azt csak akkor tudja meg, ha én is akarom, sőt be is csaphatom, ha ahhoz van kedvem, s aztán leguríthatok egy sört a győzelemre.
A Google tárolja az írásaimat, amik amúgy sorban megjelennek, miért kellene, hát páncélozott kazettába rejtenem, s ha valaki feltöri a fiókomat és plagizál, ám tegye, ha csak végig olvas mindent, valamit keresve, jó az, legalább szert tettem egy lelkes olvasóra, hogy amúgy mit gondolok róla, azt előre biztosan, még én sem tudom.
Egyet fontos tudni, hogyan kell kikapcsolni, hogy a tópartra a könyv mellé ne vidd az okos telefont, vagy ha már vitted halkítsd le, kevés olyan dolog van, ami egy órát ne várhatna.
Most pedig, hogy biztos legyek a dolgomban rákeresek magamra 5.910.000 találat ez biztos nem mind rólam szól, szűkítem a kört, költő és Kaposvár 1.000.000-ra esik a találatok száma, persze ez se mind az én adatom, ám lehet valami kimaradt. Újabb kritérium blog író 250.000 ez már döfi, de nem állhatunk meg itt. Mit csinál most? Néma csönd, a Google nem tudja, hogy éppen a Google-ban blogot írok róla. Meg vagyunk mentve, sőt azt sem tudja, hogy most elmegyek, iszom egy kávét. Valódi háló ez, de még nagyok a lyukak, átbújhat rajta bárki, ha akar.

2015. augusztus 15., szombat

Az igavonók könnyedsége



Amikor odakinn fáradhatatlanul dobol az eső, hol hevesebben, hol könnyedebben veri az örök ritmust, nos, ilyenkor ideje lehet annak, hogy az ember kicsit elgondolkodjon olyan dolgokról, amikkel egyébként nincs lehetősége foglalkozni.

Legyen hát mai témánk a jóga, amit ifjú korom óta gyakorlok, a magam módján. Mivel már hat évesen a könyvek fogságába kerültem, így első találkozásom a jógával is egy könyv Dr, Vígh Béla A jóga és az idegrendszer című műve révén jött létre. A tudományos felfogás és magyarázat mely a különböző testtartások hatásait elemezte, kíváncsivá tett. Kutatni kezdtem olyan könyvek után, melyek a kezdetektől bevezetnek ennek a keleti huncutságnak a rejtelmeibe. Akkoriban még nem voltak elterjedve a jóga stúdiók, és én amúgy is hajlamos vagyok a dolgok saját ritmusomban történő elsajátítására. Végül rátaláltam Dr. Weninger Antal Az idő partján című könyvére, s ezzel a jóga rabja lettem.

Mi is az a jóga? ha a célját vesszük, az eredeti célját, akkor az, nem kisebb, mint a karmától való megszabadulás (móksa), ezáltal kilépés az élet és halál körforgásából (szamszara). Ezt most rögtön felejtsük is el. Ez valóban azoknak a távoli erdőkben gyakorlóknak való, akik idejük 100%-át ennek a célnak szentelik. Ha valakinek a jóga oktatója esetleg azt állítaná neki sikerült, azt kéretik nem elhinni, a dolog természetéből adódóan, akinek sikerült, az nem fog senkinek jóga órákat tartani, már csak azért sem, mert azok mondjuk adott időben kezdődnek és mi lenne a megszabadulásból, ha ezeket a semmire sem jó kötöttségeket megtartanánk.
A megszabadulás amúgy sem való mindenkinek, ennek a felismerése a katolikus szertartás lényege, mely gondosan vigyáz arra, hogy a hívek még csak véletlenül se kerüljenek semmilyen extázis közelébe, az amúgy meditációs szempontból nézve rövid szertartás alatt is folyton kimozgat az elrévedésből, bizonyosan nem véletlenül.
Számtalan példa van arra a való éltben is, hogy a vágyott, ám hirtelen jött szabadsággal nem tud mit kezdeni sem az egyén, sem a közösség. Gondoljunk csak örökre elrontott rendszerváltásunkra.
Mire való akkor hát a jóga? Erre a kérdésre is lehet rengeteg elméletet találni, az enyém csupán annyi, hogy karbantart fizikailag, szellemileg és persze ad némi titkos többletet, mely nem nagydolog ugyan, de jól esik a magaménak tudni.
.
Reggelenként a napüdvözlet, MELYNEK már a neve is egy fajta csoda, könnyedén finoman felébreszti a testet és a lelket is. Másként indul a nap, ha nem felejtettük el üdvözölni, a Napot.

Az esti gyakorlás más, olyankor az ember szépen sorban végig megy a kiválasztott gyakorlatokon, ezek bizony néha fájnak, és vannak gyakorlatok, amelyek bármeddig gyakoroltuk őket, mégis fájnak. Akkor miért csinálom, kérdezhetik, mert ez a fájdalom jó. Igen jó mert tanít, mert kifejleszt benned egy toleranciát, mert segít megismerni a határaidat. Ám vannak nagyon jó érzések is gyakorlás közben, amikor magasban tartott lábaidból kiszalad a vér és eleinte könnyűvé, később érzéketlenné válnak, aztán amikor úgy érzed súlyuk, előtte nem tapasztalt súlyuk van, akkor visszaereszkedhetsz fekvőt helyzetben, és fogadhatod cseppenként a lábadba visszatérő vért. Nagyon jó az is, amikor előrehajláskor felmelegednek a hátizmaid, felülről lefelé egészen a gerinced tövéig felforrósodnak.
A légző gyakorlatok egy külön fejezet, több ezer oldat írtak már róluk, itt csak annyit, hogy van légző gyakorlat arra, ha fázol és arra is ha meleged van, van ami éberré tesz és van ami megnyugtat, és van olyan is ami rosszul gyakorolva tönkretesz, na ilyenkor kellene a jó guru, ha volna, de nincs, ezért csak óvatosan.
Mostanában hallottam egy különös irányzatról a bikram jógáról. Ez 26 speciálisan összeállított gyakorlatból áll, melyeket egy jól felfűtött helyiségben kell végezni. Állítólag ezek a gyakorlatok tartják 40 évesen is remek formában Ryan Gigghs-et a kiváló walesi labdarúgót.
Kipróbáltam és valóban különlegesen átmozgatja a testet. Persze hol lehet 40C`-ra fűtött szobát találni? Nem könnyű és itt jön a saját módszer, eleinte forró fürdő után gyakoroltam, aztán rájöttem még jobb, ha a heti két, súlyzós edzés után, jól bemelegedett izmokkal csinálom, csak ajánlani tudom mindenkinek, ritkán éreztem olyan végtelen, de jól eső fáradságot, mint egy ilyen kör után.


Szóval jóga, ha van napi fél órád és 2m² szabad helyed máris kezdheted, persze csak lassan óvatosan, és nem baj, ha fáj kicsit, vagy nagyon, nem baj, ha nem minden úgy sikerül elsőre, mint a youtube videón. Soha nem késő elkezdeni,
A jóga egy évezredes ajándék a múltból a ma emberének, egy lehetőség, na nem a nirvánára, csak arra, hogy kicsit könnyebbé váljon ami nehéz.

2015. augusztus 8., szombat

Karma kamra


avagy a sorsod már a spájzban van
Éppen az éléskamrában néhány Müller Péter könyvön ülve Coelho-t olvastam, amikor egy pillanatra azt hittem megvilágosodtam. Ám rögtön kiderült, hogy csak rakoncátlan gyermekem rontott rám s vakut villantva megörökítette a szerinte nem mindennapi pillanatot.
Mikor jól kinevettük magunkat, s ő elment azzal fenyegetőzve, hogy rövidesen a világháló minden rejtett zugában látni fogják mivel töltöm az időt, én az esemény hatására tovább lendültem, s a felettem lógó kolbászok és szalonnák vizuális labirintusában megláttam a kérdést, a valódi felvetést miért nem inkább Hamvas Béla ő többet tudott az alkímiáról, mint jelenkori felkapott szerzőink bármelyike? Persze tudom, ő soha nem lesz olyan népszerű, mint a ma divatos „paraszerzők”, pedig ő, eredetiben olvasta azt, aminek a halvány kivonatát közvetítik csak a ma népszerűek.
Igen ma nagy divatja van, a lélekvándorlásnak éppen úgy, mint a többi, a mai korba belefáradt egyént megváltó gondolatnak.
A múltkor olvastam egy nagyon biztos, természetesen könnyű és gyors módszert, mely szerint hipp, hopp kideríthetjük mik is voltunk az előző életünkben. Már a hipp, hopp is gyanút kelthet, de elgondolkodtam akarom-e tudni, hogy előző életemben foltos szalamandra voltam-e vagy éppen én voltam Lenin elvtárs a hős, aki népének élt.
 Persze lehettem volna oktató s nem ily billentyűzet koptató, de mindegy is hogy mi voltam, ha van ilyen és az is, hogy mi leszek.
A lényeg, hogy fogynak szépen a könyvek e témában. Jönnek az újabb és még újabb elméletek, melyek megpróbálják elhitetni, hogy van rövidebb út, hogy a szerzetesek, a jógik, a szufi bölcsek, mind balgák voltak, amikor elvonultak a világból, (abból a sokkal kevésbé intenzív világból amiben akkor éltek), amikor elég lehet, csupán bekapcsolni a lejátszót napi 15-20 percre s már ott is vagyunk a nirvána kapujában. Kimenni a pusztába 40 napra, vagy étlen szomjan üldögélni egy fügefa alatt, kinek van arra ideje?
Aztán vannak olyanok is, akik az eleve elrendeltetésben hisznek. Ők olvassák a horoszkópokat, járnak jósnőkhöz, talán nekik a legkönnyebb, hiszen a programozott sors szépen felmenti őket a felsősség alól.
Hozzám még a karma tana áll legközelebb. Persze csak annyiban, hogy hiszek benne a mostani cselekedeteink, ha nem is a következő életünkben, de a következő percben befolyásolhatják, mi történik velünk, hiszen, ha mondjuk, most leejtünk egy tányért, az azt jelenti, hogy utána söprögetni fogunk, stb. A karma persze azt is mondja, hogy amit adunk, azt vissza is kapjuk valamiképpen, a jót, jóként, a rosszat, rosszként. Ez is szimpatikus elgondolás, hiszen a jóra buzdít, ami valljuk be nem árthat.
Most a karma kamra foglyaként össze kellene foglalnom, amit nem lehet, ezért szépen ráteszem „Az alkimistát” a Müllerekre s így rájuk állva már könnyedén tudok vágni egy szép szelet szalonnát, s ez gyomrom korgását figyelembe véve mindenképpen jó cselekedet.

 Aztán arra gondolok, mi van, ha a jeles jószág éppen jövendő jegybankelnökként születik újjá, így teljesítve be az örök körforgást, s így adva témát a spájzban üldögélő blogírónak.

2015. augusztus 1., szombat

Olvasónapló 2


Igazából nem vagyok híve a magam ünneplésének, ám néha igen kellemes hozadéka is lehet egy ilyen eseménynek. Az idei László nap ilyen volt. Megkaptam ajándékba Su-La-Ce Lin-csiről szóló harmadik kötetét a Feljegyzések Lin-csiről címűt.

Másnap madárfüttyel, vízcsobogással és napfénnyel díszített olvasótermemben azonnal nekiláttam, hogy a néhai csan buddhista szerzetes további történeteivel és bölcsességeivel megismerkedhessem. Nagy reményekkel kezdtem az olvasásba, hiszen az előző két kötet is elbűvölt, elgondolkodtatott és emellett a legjobb módon szórakoztatott is.
Mondhatom ezúttal sem csalódtam, minden rövid történet, tanítás felüdülés volt, hűs víz, a forró nyárban.
Lin-csit olvasva rájöhetünk, hogy miközben világunk látszólag óriási változásokon ment keresztül, a benne élő ember, szinte semmit nem változott az eltelt 1300 évben. Lin-csi történetei a ma emberének friss tanításként értelmezhetők.
Mi is hát az a csan, vagy japán megfelelője a zen? A kérdés már önmagában is provokatív, s egy ilyen blog keretein belül bizonyosan megválaszolhatatlan. Lin-csi tanításai nem közvetítenek mást csak egyfajta életérzést. Aki a ma divatos racionalitással közelít feléjük az még apró morzsákat sem képes megkapni belőlük, mert a zen ott kezdődik ahol a racionalitás véget ér.

Ám aki azt gondolja, hogy az egész csupán képzelgés az nagyot téved, minden misztikussága ellenére a zen a leg föld és ember közelibb tanítás. Nem a csodákról szól, nem emleget bűnöket, sőt magát a helyest és helytelent sem különbözteti meg élesen. Egyet viszont folyamatosan próbál tudatosítani, mindenki csak önmagát válthatja meg, ebben kaphat ugyan segítséget, de a végső lépést neki kell megtennie.
Nincs méltóbb tevékenység, mint kitölteni a ránk szabott időt. Ez Lin-csi egyik alapvetése melyet sok történettel, sokféle tanítással jár körül. Kitölteni, de hogyan kérdezi a ma embere.  A ma embere aki: „Az elfojtás állapotában hamis tudattal éli meg a világot. Nem azt látja, ami létezik: a dolgokba beleviszi a fejében lévő képet; képzetei, fantazmagóriái fényében látja őket, nem saját mivoltukban… Azzal áltatja magát, hogy a világgal van dolga, holott csupán a szavak világolnak neki.” (E. Fromm)
A csan válasza egyszerű, kitölteni az időt, ahogyan teszed ma is, munkával, pihenéssel, családdal, szerelemmel, a tea kortyolgatásával, üldögéléssel és rohanással, s mindezt látni a maga valójában.
„Nincs semmiféle tanítás! Nem is volt, és nem is lesz! Megmondtam már. Magatok vagytok, nincs semmi más! Lin-csi előtt éppúgy, mint Lin-csi után.” Ezt vágja a türelmes tanítványok és az olvasó képébe mielőtt elbocsájtja őket a mester. „Mehettek, szerzetesek, bárhová. De maradhattok is, ez már a ti dolgotok. Előbb-utóbb mindenkiből előpiszkál valamit az idő”
Felemelő és félelmetes.
Egyes zen tanítók szerint a szatorira(megvilágosodás) törekedni lehet ugyan, de erőltetni kár, mondhatnánk Lin-csivel majd kipiszkálja belőlünk az idő, ha akarja. Ha nem akarja, akkor meg maradunk, ahogy vagyunk és töltjük az időt, s itt kapcsolódik a csan a tao-hoz, az is azt tanítja, az úton menni kell, bárhová vigyen is.
Végül jöjjön még egy utolsó idézet Lin-csitől:
„Éhes vagy- hát egyél!
Álom jő rád- feküdj le!
Balgák néznek, nevetnek,
Csak a bölcsek értenek.”

Ma ennyit tehettem értetek kedves olvasóim. Ez bizony a semminél is kevesebb, de megkérdem tettetek-e ti egy kicsit is többet ennél, önmagatokért?