Ki is az a paksi hapsi? Egyrészt a Pakson élő felnőtt
férfiak halmaza, ők azonban jelen írás szempontjából nem fontosak. Aztán vannak
azok a férfiak, akik a paksi ATOMerőmű bővítésének kapcsán
nyilvánítanak véleményt, illetve tevőlegesen részt vesznek benne, vagy
próbálják akadályozni, ez egy másik halmaz, amely ugyan jobban kapcsolódik
jelen írásomhoz, jobban kapcsolódik, de csak egy kicsit, így hát ez a halmaz
sem képez semmilyen fontosságot ez ügyben. Sőt még azok sem fontosak, akik az utcán ordítoznak minimális hitelességgel a bővítés ellen.
Itt ebben az írásban a Paksi Hapsi én vagyok, amit mondok az
a saját véleményem így igyekszem más véleményekre nem hivatkozni és azokról
lehetőség szerint tudomást sem venni.
Egy ilyen kimondottan rossz bevezető után, nehéz lesz bármi
jót írni nem is teszem, de ha már erőmű kezdjük inkább Bős-Nagymarossal. Emlékszik még valaki, ha nem akkor emlékeztetnék, hogy a szlovák oldalra
terelték a Duna vízhozamának 83%-át. A régi mederben a maradék 17% csordogál.
Annak idején a rendszerváltás egyik motorja a Bős-Nagymarosi
vízerőmű elleni tiltakozás volt. Az eredmény látható, ha akkor okosan
cselekszünk talán kisebb lett volna a környezeti kár és még némi áramhoz is
juthattunk volna.
Ez a kitérő csupán arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy
az esetek többségében, igazi jó megoldás nincsen, csak olyan, ami esetleg
kevesebb problémát okoz a többinél.
Én magam nem kedvelem az atomerőműveket, ám belátom
egy adott időszakban ezek létesítése tűnt a leggazdaságosabb és talán a
legkörnyezetkímélőbb megoldásnak. Ám Csernobil és Fukusima óta tudjuk, a
legveszélyesebb is.
Emlékszik még valaki Csernobilra? Nos, elég nagy kalamajkát
okozott, Bedő Ivánt a rádió szerkesztőjét pedig megbüntették, mert két napra rá
bejelentette az eseményt. Igen, az akkori magyar vezetés megpróbálta eltitkolni,
ahelyett, hogy figyelmeztette volna a lakosságot és részleges kijárási tilalmat
rendelt volna el. Lehet, nem jól tudom, de a Bős-Nagymaros ügyében oly buzgó
ifjú demokrácia, nem tartotta fontosnak megbüntetni azokat, akik tudatosan,
komoly egészségügyi kockázatnak tették ki népüket, illetve nem tettek meg
mindent a kockázat csökkentésére. Nekik egy normális országban, börtönben
kellet volna megöregedniük, de hát ki mondta, hogy a miénk egy normális ország?
Tudom az energia függetlenség fontos dolog, de nem hiszem,
hogy az egy atomerőmű által valósítható meg a legjobban. Hiszen külső
tényezőktől akkor is függünk majd, például az építő oroszoktól, aztán a fűtő
rudak szállítóitól és persze saját erőművünktől, melynek meghibásodása esetén
és itt csupán könnyed üzemzavarra és ne robbanásra gondoljunk, az ország 75%
áram nélkül maradhat.
Hozzáteszem, az alternatív energiatermelési módok gyorsan
fejlődnek, a Paksba most beforgatandó pénzt inkább a háztartások energia
mérlegének javítására kellene fordítani és közben folyamatosan bevezetni a
megnyitható helyi forrásokat, mert sok kis erőmű jobb pár nagynál.
Amit még nem gondolok, hogy egy új atomerőművet pont az
oroszoktól kellene venni. Ők nem igazán érzékenyek sem a biztonságra, sem a
környezetvédelemre. Akik ezt megkérdőjelezik, azoknak ajánlom tanulmányozásra
mondjuk az Aral tó eltűnésének történetét. Persze, aki szereti a környezeti
horrort az találhat még bőven példát a végtelen orosz sztyeppéken és a
vadonokban.
Szóval, nem ismerve az üzlet valódi adatait és nem ismerve a
kényszerítő körülményeket sem, én a Paksi Hapsi nyugodtan kimondhatom a tőlünk
légvonalban 87km-re lévő paksi erőmű bővítése nem kívánatos dolog, ha
felrobbanna, házam kedvelt lakhelyem, örökre el kellene hagynom, akkor is, ha túlélném
a katasztrófát. Most befejezem, mert lemerült a laptop, az áramot pedig
kikapcsolták. V i i sz l á á t…