2015. július 25., szombat

Olvasónapló

Nekem sok féle mániám van ebből az egyik, hogy némely könyvet néha újra olvasok.

Nagy kedvencem Hamvas Béla megpróbálta meghatározni azt a száz könyvet, amelyet egy világ katasztrófa idején mindenképpen meg kellene menteni valahogyan. Listája egy szubjektív lista lett, részben tán vitatható, Hamvas halála óta bizonyosan keletkezett olyan, ami beférkőzik a száz közé, igazából nem is ez a lényeg.  A lényeg az, hogy legyen száz vagy akár csak húsz könyvünk, amelytől nem válnánk meg önként semmilyen körülmények között.

Itt kapcsolódik fent említett mániám miszerint azt a néhány könyvet nem csak fizikailag kell birtokolni, de szellemileg is, ez részemről azt jelenti, hogy időnként újra kell olvasni őket. Aki erre azt mondja, hogy így a könyv unalmas lesz, mit sem tud a könyvekről. Az újra olvasásra ítélt könyv nem lesz unalmas, éppenséggel néhány év után újból elolvasva még érdekesebb lesz, új rétegek tárulnak fel, új szépségek csillannak meg benne.
Most éppen újraolvasási ciklusban vagyok, s egyik  kedvencemet az itthon talán kevésbé ismert Pirsig művet A zen meg a motorkerékpár ápolás művészete című regényét, esszéregényét olvasom.
Már a cím is figyelemfelkeltő, a története csupán annyi, hogy a főszereplő a fiával motorozik Amerikában. Ám ez az út igazából egy belső utazás is, vagy inkább csak egy belső utazás. Engem bármily meglepő Lorand Gaspar Minden földek földjére emlékeztet melyben a költő a sivatagon vág keresztül költeményeivel.


Nagy szerencsémre a könyv nem írható le még csak nagy vonalakban sem, a téma, amit körül jár az érzés, amit kelt túlságosan szerteágazó, s az elágazások jelzőtábla nélkül visznek új utakra. Egy klasszikus kereszteződés három választást kínál, de térkép, és emlékezet nélkül az igazi irányt sosem tudjuk.
A zenben mindig létezik egy harmadik válasz, miként a természetben is, ahogyan azt Héjjas István Buddha és a nagy részecske gyorsítóban megírta. A zenben megjelenő mu vagyis a lehetőségeken túli válasz nagyon is természetes válasz, s néha az egyetlen lehetséges válasz. Amikor a logika csődöt mond, akkor kezdődik a zen.
A sors furcsa fintora, hogy a szerző egy tragédia a könyvben vele utazó fia halálának hatására a motorkerékpárt vitorlásra cserélte, s immár a tengerek vándoraként kutatja a válaszon túli választ.
A jó könyv egyik ismérve, hogy jól van befejezve, íme hát az utolsó pár sor, és várok mindenkit a kíváncsi a harmadik válaszra.
„A megpróbáltatásoknak végük persze soha nincsen. Boldogtalanság és szerencsétlenség szakadhat az emberek nyakába, amíg csak élnek. Nekünk mégis az az érzésünk, s ez most lep meg, nem is simogatóan, hanem a lelkünkig hatol: Ezzel elbántunk. Mostantól jobban boldogulunk. Az ilyesmit tudni előre.”




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése