avagy a sorsod már a spájzban van
Éppen az éléskamrában néhány Müller Péter könyvön ülve Coelho-t olvastam, amikor egy
pillanatra azt hittem megvilágosodtam. Ám rögtön kiderült, hogy csak
rakoncátlan gyermekem rontott rám s vakut villantva megörökítette a szerinte
nem mindennapi pillanatot.
Mikor jól kinevettük magunkat, s ő elment azzal fenyegetőzve,
hogy rövidesen a világháló minden rejtett zugában látni fogják mivel töltöm az
időt, én az esemény hatására tovább lendültem, s a felettem lógó kolbászok és
szalonnák vizuális labirintusában megláttam a kérdést, a valódi felvetést miért
nem inkább Hamvas Béla ő többet tudott
az alkímiáról, mint jelenkori felkapott szerzőink bármelyike? Persze tudom, ő
soha nem lesz olyan népszerű, mint a ma divatos „paraszerzők”, pedig ő,
eredetiben olvasta azt, aminek a halvány kivonatát közvetítik csak a ma népszerűek.
Igen ma nagy divatja van, a lélekvándorlásnak éppen úgy, mint a
többi, a mai korba belefáradt egyént megváltó gondolatnak.
A múltkor olvastam egy nagyon biztos, természetesen könnyű és
gyors módszert, mely szerint hipp, hopp kideríthetjük mik is voltunk az előző
életünkben. Már a hipp, hopp is gyanút kelthet, de elgondolkodtam akarom-e
tudni, hogy előző életemben foltos szalamandra voltam-e vagy éppen én voltam
Lenin elvtárs a hős, aki népének élt.
Persze lehettem volna
oktató s nem ily billentyűzet koptató, de mindegy is hogy mi voltam, ha van
ilyen és az is, hogy mi leszek.
A lényeg, hogy fogynak szépen a könyvek e témában. Jönnek az
újabb és még újabb elméletek, melyek megpróbálják elhitetni, hogy van rövidebb
út, hogy a szerzetesek, a jógik, a szufi bölcsek, mind balgák voltak, amikor
elvonultak a világból, (abból a sokkal kevésbé intenzív világból amiben akkor
éltek), amikor elég lehet, csupán bekapcsolni a lejátszót napi 15-20 percre s
már ott is vagyunk a nirvána kapujában. Kimenni a pusztába 40 napra, vagy étlen
szomjan üldögélni egy fügefa alatt, kinek van arra ideje?
Aztán vannak olyanok is, akik az eleve elrendeltetésben
hisznek. Ők olvassák a horoszkópokat, járnak jósnőkhöz, talán nekik a legkönnyebb,
hiszen a programozott sors szépen felmenti őket a felsősség alól.
Hozzám még a karma tana áll legközelebb. Persze csak annyiban,
hogy hiszek benne a mostani cselekedeteink, ha nem is a következő életünkben,
de a következő percben befolyásolhatják, mi történik velünk, hiszen, ha mondjuk,
most leejtünk egy tányért, az azt jelenti, hogy utána söprögetni fogunk, stb. A
karma persze azt is mondja, hogy amit adunk, azt vissza is kapjuk valamiképpen,
a jót, jóként, a rosszat, rosszként. Ez is szimpatikus elgondolás, hiszen a
jóra buzdít, ami valljuk be nem árthat.
Most a karma kamra foglyaként össze kellene foglalnom, amit nem
lehet, ezért szépen ráteszem „Az alkimistát” a Müllerekre s így rájuk állva már
könnyedén tudok vágni egy szép szelet szalonnát, s ez gyomrom korgását
figyelembe véve mindenképpen jó cselekedet.
Aztán arra gondolok, mi van,
ha a jeles jószág éppen jövendő jegybankelnökként születik újjá, így teljesítve
be az örök körforgást, s így adva témát a spájzban üldögélő blogírónak.