2015. október 20., kedd

Az interjú


Már az óracsörgés előtt felébredt. Odakint szakadt az eső, komoly reggelnek és komoly nappalnak nézett elébe. Egy pillanatra arra gondolt talán az ég siratja előre ismételt kudarcáért, de elhessegette a gondolatot.
Állásinterjúra volt hivatalos. 278 beadott sikertelen pályázat után, most végre behívták. A sors fintora, hogy pont egy olyan állásra, amelyhez nem volt meg a gyakorlata. Igazából soha nem végzett ilyen jellegű munkát, és csupán egy fél éves tanfolyam volt, ami a kapaszkodót adhatta a reményhez, de magában tudta ez édes kevés.
Ám bízott abban, hogy megtanulta a leckét. Az Önéletrajzába csupa felszámolt céget írt, soha nem volt pozíciókkal, kitalált feladatokkal. A marketing tanfolyamon kapott bizonyítványt melyen szépen szerepelt a tanfolyamot szervező egyetem neve, és külsőleg szakasztott olyan volt, mint bármelyik diploma, kicsit megmanipulálta, így már tényleges diplomának látszott és nem csupán egy továbbképzésnek. Bízott benne, hogy nem ellenőrzik le, végül is volt két másik, valódi diplomája is, ezekkel együtt már valóságosnak tűnhet, ami hamis.
Amikor kilépett a szakadó esőbe, a pozíció nevét ízlelgette,  kereskedelmi és marketingigazgató. Többször is elmondta a buszmegállóig. Jobban hangzott, mint eddig bármi, amit csinált. Főleg mostanában az ároktisztító közmunkás beosztásnál tűnt fényévnyivel jobbnak.
A buszon már megszűntek a kétségei, biztosan tudta, hogy képes lesz betölteni az állást, ha megkapja és abban is, hogy nem fog belezavarodni a kérdésekbe az interjún.
Már az a szoba is pazar volt ahova várakozni irányította a portás, olyan ülőgarnitúrával, ami vállalható lett volna még egy újgazdag nappaliban is. A kanapén két sorstárs idegeskedett. A köszönésére alig válaszoltak egymás referenciáival voltak elfoglalva. Érdeklődve figyelmesen hallgatta őket, közben összevetette a saját fejében összeállított mesével a tőlük hallottakat, és először azóta, hogy beadta ezt a kamu pályázatot, úgy érezte nyerni fog.
Rövidesen kijött egy láthatóan elcsigázott középkorú nő, és bemondta az egyik nevét a két sorstárs közül. A megszólított férfi idegesen felkapta a mappáját, visszarakosgatta bele a mutogatásra elővett papírokat aztán a küszöbben majdnem megbotolva bement. A másik rákérdezett a nőre:
- Na, hogy ment?- a nő lemondóan legyintett.
- Ezek nem is akarnak felvenni senkit, úgy beszéltek velem, mint egy tapasztalatlan most érettségizett fruskával, pedig én…- és hossza felsorolásba kezdett, hogy hol, mit és hogyan ért el. A szürke öltönyös kékesre borotvált fekete férfi együtt érzően bólogatott. Míg ők ketten egymással voltak elfoglalva, újra átgondolta a dolgokat és ismét csak arra a következtetésre jutott, hogy egy hazug, kicsorbult értékrendű világban, az álláshoz jutás üdvözítő módja lehet az őszinteség teljes hiánya, és a gondosan felépített hazugság vázlat, módszeres megtöltése fantázia tartalommal. A nevében is bízott, a Boldogbőléfalvai Béla ilyen komoly marketing feladatok irányításához, a lehető legmegfelelőbb névnek tűnt.
Bélánk, míg a szürkeöltönyöst is elnyelte a valószínűleg személyiség darálót  rejtegető ajtó, mely a párperce behívott férfit láthatólag megalázva és a végletekig felidegesítve köpte ki, elképzelte a váró stílusában berendezett irodáját, amint éppen kiscsoportos bemutatkozó értekezletet tart újdonsült kollégáinak. Ám nem kellett sokáig ábrándoznia ,mert rövidesen ő következett.
- Amikor belépett a pazarul berendezett irodába két férfi és egy vörös göndör hajú nő ült a fényesre lakkozott valódi fekete diófából készült tárgyaló asztalnál. Miután mindenkivel kezet fogott és kölcsönösen bemutatkoztak, a nő kezdte a kérdezősködés:
- Milyen érdekes neve van, létezik ilyen település még soha nem hallottam róla?
- Igen létezik. – mondta Béla és belekezdett, hogy elmesélje szülőfalujának színes és édeskésen szomorú történetét, a három szempár figyelmesen szegeződött rá, az érdeklődő pillantásoktól feltüzelve folytatta Boldogbőléről szóló mesét, mely őszinte volt és áradt belőle a szülőföld végtelen szeretete. Vagy fél óra után az egyik úriember aki, Szentpálföldi Pálként mutatkozott be félbeszakította:
- Kedves Béla üdvözlünk a csapatban, olvastuk a pályázatodat, igazából már az interjú előtt kiválasztottunk, ez tulajdonképpen csupán egy személyes ismerkedési találkozó volt. Mikor tudsz kezdeni?- Bélával megfordult a szoba, elsőre azt mondta volna, hogy holnap, de nem ezt mondta, hanem a jó választ:
- Igazából volna még egy kis dolgom. Igaz, most nem dolgozom, de elvállaltam a falum alapítványának, egy fontos karitatív munkát, szóval kellene két hét, ha nem gond. -  A három szempár sarkában mintha könnycseppek csillantak volna.
- Nem, természetesen nem gond. Addig legalább lesz idő átbútorozni a szobádat. Az elődöd kissé konzervatív volt, ám a te fontos pozíciódban igazodnod kell, gondolom megérted, az új innovatívvitást sugárzó vállalati arculathoz. Akkor 18-án várunk reggel 8-ra.
- Reggel nyolcra- mondta Béla és belenézett a csillogó szemekbe miközben búcsúzóul megszorította a kezüket.
Kint az utcán felpillantott az előkandikáló napra, s mosollyal a szívében annyit mondott: Boldogbőléfalva te vagy a kályha, tőled indultam és hozzád érkezem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése