„Minden mély gondolkodó jobban féli, hogy megértik, mint hogy
félreértik. Az utóbbitól talán a hiúsága szenved; az előbbitől azonban szíve,
együttérzése…”
Nietzsche
Mennyivel nehezebb hát a dolga annak, aki nyilvános, sokak
által elérhető helyre ír. Mert a filozófus szépen elvan a könyvtárszobákban, a
nagyközönség általában a nevét sem ismeri, a szövegeit még kevésbé, akik
ismerik és olvassák, azoknak pedig megvan a muníciójuk ahhoz, hogy érdemben
elemezzék, a megérthetőségéről írjanak, vagy éppen érthetetlenségéről,
téveszméiről értekezzenek. Indukálhat akár nagy vitákat is, ezek általában, nem
jutnak túl a könyvtárszobákon, egyetemi katedrákon, szakmai folyóiratokon.
Állítson a filozófus bármit, az megmarad, aminek szánta, gondolatnak az életről
vagy annak valamely nézőpontjáról.
Ehhez képest a mezei közíró, blogger, hívhatjuk bárhogyan,
alapból ki van téve annak, hogy mielőtt bármit leírna, már félreértik.
A félreértés, fakadhat sok mindenből. Például abból, hogy el
sem olvassák, amit írt, így a legkönnyebb félreérteni. Örök példám az eset, amikor még időnként
szerepeltem a helyi nyomtatott sajtóban is, egyik amúgy nagyon kedves ismerősöm
így köszöntött: „Olvastalak az újságban.” Azonnal megszólalt bennem a soha nem
alvó kisördög és megkérdeztem: „És mit csináltam?” „Valami verset mondtál.”
Felelte ő, bizonyítván, hogy jól sejtettem, nem olvasta el a cikket, csupán a
címében látta a nevemet, mert akkor éppen egy fontos építési projekt ürügyén
nyilatkoztam. Nála azonban beragadt ez a, ha Nyári akkor vers, s mindez
anélkül, hogy valaha is olvasott volna tőlem bármit.
Azóta időnként olvasnak, legalábbis úgy tűnik, mintha
olvasnának, így aztán ha csak tehetik, félre is értenek. Ennek időnkét az az
oka, hogy nem olvassák végig, amit írok, csupán címszavakból próbálnak a
lényegre tapintani. Ilyenkor jön az a nemrégi eset, hogy egy általam nem is
ismert egyén nevét leírva, utalva arra, hogy azon a héten sokszor olvastam a
nevét a híroldalakon, önkéntes ügyvédek serege kelt fel, hogy megvédje őt.
Igazából azóta sem tudom attól-e, hogy megjelenjen a neve a híroldalakon, vagy
attól, hogy én észrevegyem, esetleg attól, hogy ezt az észrevételt leírjam egy
mondatban. Ebből mindjárt jöhet a következtetés, hogy nem csak a blogírót nem
értik időnként, de előfordul, hogy ő sem ért dolgokat.
Van aztán az a meg nem értés, amikor ugyan elolvassák az
írást, ám nem tudják értelmezni, különböző okokból.
Utolsónak pedig a szándékos félreértelmezést
félremagyarázást teszem. Ez az, ami végre eljuttatja az embert a megértettség
állapotába, melynek nem lévén filozófus, örülnie kell. Hiszen az ember
megértésre vágyik, legalábbis a legtöbb ember, nekem speciel ez nem elvárásom,
nekem annyi is elég, ha békén hagynak.
Ha a címhez ragaszkodunk, akkor a félremagyarázás egyféle,
pozitív végkimenetele a dolgoknak, eljuttat oda, ahol az írás előtt is
lehettünk volna, hiszen megértettek, ez jó, félremagyaráztak ez rossz, s ha
ezen túl jutunk, nincs többé semmi, ami megakadályozna abban, hogy mindig azt
tegyük, írjuk, amit az adott pillanatban a legjobbnak gondolunk.
„Többé nem szabad törekedni sem
tökéletességre, sem érthetőségre, sem szabatosságra. A mások általi megérthetőség igényének
feladásával kell araszolni egy új cél f elé, mely nem lehet más,
mint a gondolat teljes felszabadítása a kényszerpályák fogságából, elkülönítése
a kultúrtörténeti múlttól.”
Ezt még 1994-ben
egy kötetem bevezetőjébe írtam. Több mint húsz éve, Nietzsche és a szándékos
félremagyarázók előtt, túljutottam jó és rosszon.
Remélem sokan nem
értették ezt a mai írást, és remélem sokan félreértették ismét, s talán lesz
olyan is, aki félre magyarázza, túl a jón és a rosszon, ez így kerek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése