Mond csak

Változás

A dolgok folyamatosan változnak, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Két éve nem használtam már ezt a blogoldalt, mert úgy gondoltam, hogy a K...

2018. november 26., hétfő

Menedékjog




Menedékjogot kér legújabb írásában hazánk első számú matrjoska tavárisa. Nevezettnek nem lett konyec a rendszerváltáskor. Pedig éppenséggel lehetett volna, hiszen az MSZMP  KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott előbb munkatársként, majd alosztályvezetőként, és ebbéli remek cenzori munkájának következményeként, hol voltak akkor még a hashtegek, az ezüst után megkapta a munkaérdemrend arany fokozatát is.



A jó elvtársnő, mindig is jó elvtársnő marad, ha már a kozmetikai és a plasztikai ipar lendületes fejlődése ellenére sem maradhat jó nő örökké. Marjoskánk tehát, a rendszerváltás után is folytatta tovább lendületesen az igazi krumplistészták idejében tanult tevékenységet, és még kétszer segített a csőd szélére juttatni az országot.

Ám valamiért a választók úgy érezték, hogy miként a matrjoska babák úgy a lehetőségeik is egyre kisebbek lesznek, így aztán, ismételten elküldték elvtársnőt, sajnos nem melegebb éghajlatra, hanem csak a háttérbe.

Azóta Matrjoska tavárisa cikkeket írogat, mostanában a Népszava című kommunista lapba, és időnként a közösségi oldalra. Mindenről van véleménye és nem fél elmondani. Gyakran félti a szólásszabadságot, hiszen az bizony veszélyben van. Időnként erősebb vagy éppen még erősebb diktatúrát vizionál, ő már csak tudja.

Igazán élvezetesen ír, én azért a sokáig mindenbe beleszőtt lélegeztetőgépet hiányolom a munkáiból. Változnak az idők, változnak a hangsúlyok. 2010-ben egy parlamenti beszédében azt mondta ő hitt a 90 előtti rendszerben, igen így mondta, hitt abban a rendszerben, amelyben amúgy a hit, mint olyan eléggé elítélt volt. Nevezhetnék hát ezt a hitet, akár matrjoska paradoxonnak is. Hinni abban, aki a vízen járt, csodákat tett  és meghalt értünk a kereszten elítélendő, hinni abban, aki szereti a krumplistésztát megsüvegelendő. Ezzel a munícióval, nem csoda, hogy a Tiszatáj elhallgattatásától, a Népszava cikk írójáig terjedő pályaíven egyensúlyozva jutott el a menedékkérésig.

 „…és a csillagos estben ott susog immár harminc évgyűrűjével a drága júdásfa” Nagy Gáspár versének ez az egy sora elég volt, a szilenciumhoz. Most ebben a hol nyíltan, hol burkoltan fasisztának nevezett diktatúrában, hány ilyen cikk kell még, hogy végre eltűnjön ez az elvtársnő.

Valamint, ha mégis rendszerváltás volt és most demokrácia van, akkor vajon miért nincs valaki, aki időnként benéz matrjoskához és leellenőrzi, hogy bizonyosan nem ír semmi, nem készül tv interjúra, felszólalásra valamelyik tüntetésen, nem csinál mást csak virágokat öntöz, de még azt is ellenőrzi, hogy a virágok ne legyenek pirosak, csak fehérek, csakis fehérek.

Se, diktatúra, se demokrácia, csak egy hithű kommunista aki, akkor beszél a tanszabadságról, sajtószabadságról, amikor csak akar.



Szóval kedves illetékesek, adjuk meg a menedékjogot ennek a kedves matrjoskának, és adjuk meg neki a magyar állampolgárságot is, ha elvégzi a honosító tanfolyamot, mert megjár neki, mert ő hisz, ő tudja, amíg az ember néz az égre vörös csillag lesz a reménye.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése