Rabszolga törvény, így hívja mindenki. A lényege, hogy a
törvényes túlóráztatást évi 400 órára emelnék. Azt gondolnánk, mire, ha nem
erre, megmozdul az a nép, amely bármikor összeadná Izaura, vagy bármelyik másik
sztár rabszolga kiváltási díját, de nem. Mondjuk a sikeres netadó elleni
tüntetéshez képest igen kevesen, és igen rövid ideig tüntettek.
A tüntetésről nem érdemes sok mindent írni, a téthez képest
kicsit lagymatag volt. Inkább azt vizsgálnám, miért nem érte el az ingerküszöböt,
miért nem voltak annyian, amennyien a téma okán kellett volna, hogy legyenek.
Apropó téma, talán a rendezők is éreztek valamit az érdektelenségből, mert a
túlmunka elleni tiltakozás mellé a kutatás szabadságát, és a tanszabadságot is
odabiggyesztették.
Mielőtt még bárki azzal vádolna, hogy bagatellizálom a
tüntetést, nem erről van szó, csupán arról, hogy véleményem szerint ez kellett
volna, hogy legyen az utóbbi évek legnagyobb megmozdulása, de nem lett az.
Nem lett az és ennek az az oka, hogy kis hazánkban soha,
senki nem gondolta komolyan, hogy a dolgozóknak jogai lennének. Például a
túlmunka esetén mindig megoldották okosba, hogy működjön, ha a tulajdonosnak
arra van szüksége, a látástól, Mikulásig effektus.
A dolgozókat eddig is annyit túlóráztatták amennyit csak
akarták, van ahol meg sem fordult a munkáltató fejében, hogy a túlmunkáért
fizetni kéne, jobb helyeken, az el már nem számolható részt kifizették
jutalomként, vagy éppen feketén zsebbe. Mert ez egy ilyen hely. Persze vannak
cégek, ahol ez nem így van, sőt olyan cégek is vannak, ahol működik a
szakszervezet, de ez a kisebb rész. A többség nem csinál gondot magának abból,
hogy hogyan zsákmányolja ki a munkavállalóit.
Amúgy maguk a munkavállalók is hajlamosak kizsákmányolni
magukat, másod vagy éppen harmad állást vállalva, vagy éppen, ha olyan a
munkájuk, mondjuk pedagógusok, akkor szabadidejük rovására próbálnak az
oktatási és nevelési munkát messze meghaladó adminisztratív és egyéb
feladatoknak eleget tenni.
Mondhatnánk, ez kell ahhoz, hogy felzárkózzunk a mintának
gondolt nyugat gazdasági színvonalára, hiszen a nem gyarmattartó népek
leginkább szorgalmas, kitartó munkával jutottak el oda, ahol most tartanak.
Igen, szorgalmas munka, de miért is? Mondjuk azért mert nagy
az infrastrukturális lemaradásunk, kevés a jó minőségű utunk, vasutunk stb.
Vajon miért, és mikor keletkezett ez a lemaradás? Bizony abban az átkos negyven
évben, amelyet sokan még ma is aranykornak tartanak, talán azért mert akkoriban
még kevesebb volt a túlmunka és a legtöbb helyen a napi nyolc óra sem kizárólag
munkával telt, hanem egyfajta vidám társas időtöltés volt. Ennek a negyven
évnek és a belőle keletkező lemaradásnak a felelőseivel mi van? Semmi, sem ők,
sem az ideiglenesen itt állomásozó, s ezzel a fejlődést akadályozó erők, nem
fizettek ezért egy petákot sem. Mint ahogyan azok sem fizettek, aki önös
érdekből odadobtak minket a keleti hordáknak.
Ezért az egészért kizárólag a magyar dolgozók fizettek és
fizetnek még ma is. Magas az államadósság? Magas, nosza, emeljünk adót,
járulékot. Az állam azonban nem én vagyok és nem is a szomszédom, a barátaim, a
polgártársaim. Az állam nem mi vagyunk, még ha szimbiózisban élünk is vele.
Tudom, igen, egy szavazat erejéig négyévente lehetőségünk
van befolyásolni az állam működését, de valljuk meg ez kevés. A képviseleti
demokráciában választunk valakit, aki majd képviseli az érdekeinket, az állam
vonatkozásában is. Ám, hogy ki legyen az a valaki, arra csupán egykilencvenezrednyi
befolyásunk van, arról nem is beszélve, hogy fogalmunk sincs arról, hogy az
illető mit gondol az államról és annak viszonyáról a polgáraihoz. Az se hülye,
aki hallgat, tartja a mondás, ennek analógiáján az előbbiek figyelembevételével
mondhatjuk, az se hülye, aki soha nem választ.
Talán, ha nem is ilyen bonyolultan végig gondolva, de ennek
a ténynek megadva magukat, nem mentek el túl sokan a tüntetésre. A kollektívtudattalan
pontosan tudja, hogy mindannyian rabszolgák vagyunk, rabszolgái az államnak, a
munkaadónknak és önmagunknak. Ezen az sem segít, ha a rabszolgatörvényt végül
még sem fogadják el.
Miként a Dakota közmondás mondja: Hiába dobja el a béna a
botot, ha a kutyája mindig visszahozza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése