2014. február 5., szerda

Paksi hapsi




Ki is az a paksi hapsi? Egyrészt a Pakson élő felnőtt férfiak halmaza, ők azonban jelen írás szempontjából nem fontosak. Aztán vannak azok a férfiak, akik a paksi ATOMerőmű bővítésének kapcsán nyilvánítanak véleményt, illetve tevőlegesen részt vesznek benne, vagy próbálják akadályozni, ez egy másik halmaz, amely ugyan jobban kapcsolódik jelen írásomhoz, jobban kapcsolódik, de csak egy kicsit, így hát ez a halmaz sem képez semmilyen fontosságot ez ügyben. Sőt még azok sem fontosak, akik az utcán ordítoznak minimális hitelességgel a bővítés ellen.


Itt ebben az írásban a Paksi Hapsi én vagyok, amit mondok az a saját véleményem így igyekszem más véleményekre nem hivatkozni és azokról lehetőség szerint tudomást sem venni.
Egy ilyen kimondottan rossz bevezető után, nehéz lesz bármi jót írni nem is teszem, de ha már erőmű kezdjük inkább Bős-Nagymarossal. Emlékszik még valaki, ha nem akkor emlékeztetnék, hogy a szlovák oldalra terelték a Duna vízhozamának 83%-át. A régi mederben a maradék 17% csordogál.
Annak idején a rendszerváltás egyik motorja a Bős-Nagymarosi vízerőmű elleni tiltakozás volt. Az eredmény látható, ha akkor okosan cselekszünk talán kisebb lett volna a környezeti kár és még némi áramhoz is juthattunk volna.
Ez a kitérő csupán arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az esetek többségében, igazi jó megoldás nincsen, csak olyan, ami esetleg kevesebb problémát okoz a többinél.
Én magam nem kedvelem az atomerőműveket, ám belátom egy adott időszakban ezek létesítése tűnt a leggazdaságosabb és talán a legkörnyezetkímélőbb megoldásnak. Ám Csernobil és Fukusima óta tudjuk, a legveszélyesebb is.
Emlékszik még valaki Csernobilra? Nos, elég nagy kalamajkát okozott, Bedő Ivánt a rádió szerkesztőjét pedig megbüntették, mert két napra rá bejelentette az eseményt. Igen, az akkori magyar vezetés megpróbálta eltitkolni, ahelyett, hogy figyelmeztette volna a lakosságot és részleges kijárási tilalmat rendelt volna el. Lehet, nem jól tudom, de a Bős-Nagymaros ügyében oly buzgó ifjú demokrácia, nem tartotta fontosnak megbüntetni azokat, akik tudatosan, komoly egészségügyi kockázatnak tették ki népüket, illetve nem tettek meg mindent a kockázat csökkentésére. Nekik egy normális országban, börtönben kellet volna megöregedniük, de hát ki mondta, hogy a miénk egy normális ország?
Tudom az energia függetlenség fontos dolog, de nem hiszem, hogy az egy atomerőmű által valósítható meg a legjobban. Hiszen külső tényezőktől akkor is függünk majd, például az építő oroszoktól, aztán a fűtő rudak szállítóitól és persze saját erőművünktől, melynek meghibásodása esetén és itt csupán könnyed üzemzavarra és ne robbanásra gondoljunk, az ország 75% áram nélkül maradhat. 
Hozzáteszem, az alternatív energiatermelési módok gyorsan fejlődnek, a Paksba most beforgatandó pénzt inkább a háztartások energia mérlegének javítására kellene fordítani és közben folyamatosan bevezetni a megnyitható helyi forrásokat, mert sok kis erőmű jobb pár nagynál.
Fájl:Aral Sea 1989-2008.jpgAmit még nem gondolok, hogy egy új atomerőművet pont az oroszoktól kellene venni. Ők nem igazán érzékenyek sem a biztonságra, sem a környezetvédelemre. Akik ezt megkérdőjelezik, azoknak ajánlom tanulmányozásra mondjuk az Aral tó eltűnésének történetét. Persze, aki szereti a környezeti horrort az találhat még bőven példát a végtelen orosz sztyeppéken és a vadonokban.  
Szóval, nem ismerve az üzlet valódi adatait és nem ismerve a kényszerítő körülményeket sem, én a Paksi Hapsi nyugodtan kimondhatom a tőlünk légvonalban 87km-re lévő paksi erőmű bővítése nem kívánatos dolog, ha felrobbanna, házam kedvelt lakhelyem, örökre el kellene hagynom, akkor is, ha túlélném a katasztrófát. Most befejezem, mert lemerült a laptop, az áramot pedig kikapcsolták. V i i sz l á á t…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése