Digitális bújócska

Eljött az idő, hogy tisztavizet öntsünk a RAM-ba. Mióta elterjedt folyamatosan zajlik a vita, jó-e nekünk embereknek, hogy lassan életünk minden elemét átszövi a digitális háló, hogy néha úgy érezhetjük, már nem minket szolgál, hanem mi szolgálunk neki.

A szélsőségesnél, szélsőségesebb elméletek mily meglepő, éppen a sokat bírált digitális birodalomban a világhálón terjednek. A Facebookot ekézni a Faceookon, meglehetősen perverz dolog. Persze tudom így jut el a legtöbb emberhez, de mégis, itt a vizet prédikál, bort iszik szindróma könnyedén tetten érhető.
Én azt gondolom, a digitalizált világ önmagában se nem jó se nem rossz. Persze a használata, és itt nem csupán a kattintási, kommentírási és profil feltöltési képességekre gondolok, feltételez egy bizonyos mértékű intelligenciát, és háttér műveltséget, különben az ember gyorsan elveszik az információ halmazban. Persze nem mindenkit zavar ez, sőt bizonyos eszmék hívői között futótűzként terjednek a különböző tanok, melyekből megtudhatjuk például, hogy mi magyarok nem tétlenkedtünk, mindig itt a Kárpátok ölén, hanem piramisokat építettünk, megváltottunk, leigáztunk, uralkodtunk szerte a világban. Aki szereti ezt hinni, az bőven találhat hozzá muníciót, mint ahogy bármi máshoz is. Ez szerintem nem baj, mindenki olvasson azt, amit akar, és terjessze is, ha úgy érzi jónak, és cáfolja, ha van kedve és érve hozzá, attól még a kopernikuszi világkép alapjaiban nem változik. Keringünk szépen annak rendje s módja szerint a nap körül, s közben néha furcsákat gondolunk, sebaj.
Az már persze baj, ha valaki nem tud eligazodni ebben a rendszerben, ám mégis mélyebbre próbál menni benne, mint amit képességei megengednek, vagy bizony nagyon is érti a rendszert és ezért elmerül s beleveszik végzetesen.
Örök példám a használod a rendszert vagy használ a rendszer dilemmájára egy régebbi munkahelyemen történt eset. Egyik kollégám a mobil telefon lelkes felhasználója volt, így mindig minden helyzetben, előnyben részesítette a telefonhívást. Amikor egyszer egy fontos ügyet próbáltam vele megbeszélni és már 3 percen belül harmadszor vette fel a telefont, kimentem a másik szobába, és amikor hallottam, hogy abbahagyja a beszélgetést már hívtam is, és megbeszéltük amit kellett, bár amikor rájött a szomszédban vagyok kicsit furcsállotta, de végül is belátta, hogy csupán kreatívan alkalmazkodtam.
Magamról szólva, úgy gondlom ura vagyok a helyzetnek, van okos telefonom, melynek naptára szinkronizálja a céges, a magán érdekeltségek és a privát elfoglaltságok időpontjait, így könnyedén elkerülhetem az ütközéseket. Laptopom kettő is van, az egyik nagyobb teljesítményű, ezzel szerkesztem a weblapokat, időnként gépész rajzokat, vagy éppen grafikai munkákat, a másik kisebb hordozható gépemen a napi dolgokat oldom meg, vihetem bárhová, hosszú üzemideje biztosítja, hogy egésznap készenlétben áll, ha éppen szükséges.
Ezt a blogot is a Google dokumentum kezelőjében írom, aztán este majd letöltöm, a másik gépre átnézem, keresek hozzá pár képet, így jut el önökhöz.

Vannak, akik a magánszférát féltik a digitális hálótól, én nem hiszem, hogy ez valós probléma lenne, azt tudhatja a Facebook, hogy örültem a győri kézilabdások sikerének, de, hogy milyen bort ittam az örömre, azt csak akkor tudja meg, ha én is akarom, sőt be is csaphatom, ha ahhoz van kedvem, s aztán leguríthatok egy sört a győzelemre.
A Google tárolja az írásaimat, amik amúgy sorban megjelennek, miért kellene, hát páncélozott kazettába rejtenem, s ha valaki feltöri a fiókomat és plagizál, ám tegye, ha csak végig olvas mindent, valamit keresve, jó az, legalább szert tettem egy lelkes olvasóra, hogy amúgy mit gondolok róla, azt előre biztosan, még én sem tudom.
Egyet fontos tudni, hogyan kell kikapcsolni, hogy a tópartra a könyv mellé ne vidd az okos telefont, vagy ha már vitted halkítsd le, kevés olyan dolog van, ami egy órát ne várhatna.
Most pedig, hogy biztos legyek a dolgomban rákeresek magamra 5.910.000 találat ez biztos nem mind rólam szól, szűkítem a kört, költő és Kaposvár 1.000.000-ra esik a találatok száma, persze ez se mind az én adatom, ám lehet valami kimaradt. Újabb kritérium blog író 250.000 ez már döfi, de nem állhatunk meg itt. Mit csinál most? Néma csönd, a Google nem tudja, hogy éppen a Google-ban blogot írok róla. Meg vagyunk mentve, sőt azt sem tudja, hogy most elmegyek, iszom egy kávét. Valódi háló ez, de még nagyok a lyukak, átbújhat rajta bárki, ha akar.

Az igavonók könnyedsége

Amikor odakinn fáradhatatlanul dobol az eső, hol hevesebben, hol könnyedebben veri az örök ritmust, nos, ilyenkor ideje lehet annak, hogy az ember kicsit elgondolkodjon olyan dolgokról, amikkel egyébként nincs lehetősége foglalkozni.

Legyen hát mai témánk a jóga, amit ifjú korom óta gyakorlok, a magam módján. Mivel már hat évesen a könyvek fogságába kerültem, így első találkozásom a jógával is egy könyv Dr, Vígh Béla A jóga és az idegrendszer című műve révén jött létre. A tudományos felfogás és magyarázat mely a különböző testtartások hatásait elemezte, kíváncsivá tett. Kutatni kezdtem olyan könyvek után, melyek a kezdetektől bevezetnek ennek a keleti huncutságnak a rejtelmeibe. Akkoriban még nem voltak elterjedve a jóga stúdiók, és én amúgy is hajlamos vagyok a dolgok saját ritmusomban történő elsajátítására. Végül rátaláltam Dr. Weninger Antal Az idő partján című könyvére, s ezzel a jóga rabja lettem.

Mi is az a jóga? ha a célját vesszük, az eredeti célját, akkor az, nem kisebb, mint a karmától való megszabadulás (móksa), ezáltal kilépés az élet és halál körforgásából (szamszara). Ezt most rögtön felejtsük is el. Ez valóban azoknak a távoli erdőkben gyakorlóknak való, akik idejük 100%-át ennek a célnak szentelik. Ha valakinek a jóga oktatója esetleg azt állítaná neki sikerült, azt kéretik nem elhinni, a dolog természetéből adódóan, akinek sikerült, az nem fog senkinek jóga órákat tartani, már csak azért sem, mert azok mondjuk adott időben kezdődnek és mi lenne a megszabadulásból, ha ezeket a semmire sem jó kötöttségeket megtartanánk.
A megszabadulás amúgy sem való mindenkinek, ennek a felismerése a katolikus szertartás lényege, mely gondosan vigyáz arra, hogy a hívek még csak véletlenül se kerüljenek semmilyen extázis közelébe, az amúgy meditációs szempontból nézve rövid szertartás alatt is folyton kimozgat az elrévedésből, bizonyosan nem véletlenül.
Számtalan példa van arra a való éltben is, hogy a vágyott, ám hirtelen jött szabadsággal nem tud mit kezdeni sem az egyén, sem a közösség. Gondoljunk csak örökre elrontott rendszerváltásunkra.
Mire való akkor hát a jóga? Erre a kérdésre is lehet rengeteg elméletet találni, az enyém csupán annyi, hogy karbantart fizikailag, szellemileg és persze ad némi titkos többletet, mely nem nagydolog ugyan, de jól esik a magaménak tudni.
.
Reggelenként a napüdvözlet, MELYNEK már a neve is egy fajta csoda, könnyedén finoman felébreszti a testet és a lelket is. Másként indul a nap, ha nem felejtettük el üdvözölni, a Napot.

Az esti gyakorlás más, olyankor az ember szépen sorban végig megy a kiválasztott gyakorlatokon, ezek bizony néha fájnak, és vannak gyakorlatok, amelyek bármeddig gyakoroltuk őket, mégis fájnak. Akkor miért csinálom, kérdezhetik, mert ez a fájdalom jó. Igen jó mert tanít, mert kifejleszt benned egy toleranciát, mert segít megismerni a határaidat. Ám vannak nagyon jó érzések is gyakorlás közben, amikor magasban tartott lábaidból kiszalad a vér és eleinte könnyűvé, később érzéketlenné válnak, aztán amikor úgy érzed súlyuk, előtte nem tapasztalt súlyuk van, akkor visszaereszkedhetsz fekvőt helyzetben, és fogadhatod cseppenként a lábadba visszatérő vért. Nagyon jó az is, amikor előrehajláskor felmelegednek a hátizmaid, felülről lefelé egészen a gerinced tövéig felforrósodnak.
A légző gyakorlatok egy külön fejezet, több ezer oldat írtak már róluk, itt csak annyit, hogy van légző gyakorlat arra, ha fázol és arra is ha meleged van, van ami éberré tesz és van ami megnyugtat, és van olyan is ami rosszul gyakorolva tönkretesz, na ilyenkor kellene a jó guru, ha volna, de nincs, ezért csak óvatosan.
Mostanában hallottam egy különös irányzatról a bikram jógáról. Ez 26 speciálisan összeállított gyakorlatból áll, melyeket egy jól felfűtött helyiségben kell végezni. Állítólag ezek a gyakorlatok tartják 40 évesen is remek formában Ryan Gigghs-et a kiváló walesi labdarúgót.
Kipróbáltam és valóban különlegesen átmozgatja a testet. Persze hol lehet 40C`-ra fűtött szobát találni? Nem könnyű és itt jön a saját módszer, eleinte forró fürdő után gyakoroltam, aztán rájöttem még jobb, ha a heti két, súlyzós edzés után, jól bemelegedett izmokkal csinálom, csak ajánlani tudom mindenkinek, ritkán éreztem olyan végtelen, de jól eső fáradságot, mint egy ilyen kör után.


Szóval jóga, ha van napi fél órád és 2m² szabad helyed máris kezdheted, persze csak lassan óvatosan, és nem baj, ha fáj kicsit, vagy nagyon, nem baj, ha nem minden úgy sikerül elsőre, mint a youtube videón. Soha nem késő elkezdeni,
A jóga egy évezredes ajándék a múltból a ma emberének, egy lehetőség, na nem a nirvánára, csak arra, hogy kicsit könnyebbé váljon ami nehéz.

Karma kamra

avagy a sorsod már a spájzban van

Éppen az éléskamrában néhány Müller Péter könyvön ülve Coelho-t olvastam, amikor egy pillanatra azt hittem megvilágosodtam. Ám rögtön kiderült, hogy csak rakoncátlan gyermekem rontott rám s vakut villantva megörökítette a szerinte nem mindennapi pillanatot.

Mikor jól kinevettük magunkat, s ő elment azzal fenyegetőzve, hogy rövidesen a világháló minden rejtett zugában látni fogják mivel töltöm az időt, én az esemény hatására tovább lendültem, s a felettem lógó kolbászok és szalonnák vizuális labirintusában megláttam a kérdést, a valódi felvetést miért nem inkább Hamvas Béla ő többet tudott az alkímiáról, mint jelenkori felkapott szerzőink bármelyike? Persze tudom, ő soha nem lesz olyan népszerű, mint a ma divatos „paraszerzők”, pedig ő, eredetiben olvasta azt, aminek a halvány kivonatát közvetítik csak a ma népszerűek.

Igen ma nagy divatja van, a lélekvándorlásnak éppen úgy, mint a többi, a mai korba belefáradt egyént megváltó gondolatnak.

A múltkor olvastam egy nagyon biztos, természetesen könnyű és gyors módszert, mely szerint hipp, hopp kideríthetjük mik is voltunk az előző életünkben. Már a hipp, hopp is gyanút kelthet, de elgondolkodtam akarom-e tudni, hogy előző életemben foltos szalamandra voltam-e vagy éppen én voltam Lenin elvtárs a hős, aki népének élt.

 Persze lehettem volna oktató s nem ily billentyűzet koptató, de mindegy is hogy mi voltam, ha van ilyen és az is, hogy mi leszek.

A lényeg, hogy fogynak szépen a könyvek e témában. Jönnek az újabb és még újabb elméletek, melyek megpróbálják elhitetni, hogy van rövidebb út, hogy a szerzetesek, a jógik, a szufi bölcsek, mind balgák voltak, amikor elvonultak a világból, (abból a sokkal kevésbé intenzív világból amiben akkor éltek), amikor elég lehet, csupán bekapcsolni a lejátszót napi 15-20 percre s már ott is vagyunk a nirvána kapujában. Kimenni a pusztába 40 napra, vagy étlen szomjan üldögélni egy fügefa alatt, kinek van arra ideje?

Aztán vannak olyanok is, akik az eleve elrendeltetésben hisznek. Ők olvassák a horoszkópokat, járnak jósnőkhöz, talán nekik a legkönnyebb, hiszen a programozott sors szépen felmenti őket a felsősség alól.

Hozzám még a karma tana áll legközelebb. Persze csak annyiban, hogy hiszek benne a mostani cselekedeteink, ha nem is a következő életünkben, de a következő percben befolyásolhatják, mi történik velünk, hiszen, ha mondjuk, most leejtünk egy tányért, az azt jelenti, hogy utána söprögetni fogunk, stb. A karma persze azt is mondja, hogy amit adunk, azt vissza is kapjuk valamiképpen, a jót, jóként, a rosszat, rosszként. Ez is szimpatikus elgondolás, hiszen a jóra buzdít, ami valljuk be nem árthat.

Most a karma kamra foglyaként össze kellene foglalnom, amit nem lehet, ezért szépen ráteszem „Az alkimistát” a Müllerekre s így rájuk állva már könnyedén tudok vágni egy szép szelet szalonnát, s ez gyomrom korgását figyelembe véve mindenképpen jó cselekedet.

 Aztán arra gondolok, mi van, ha a jeles jószág éppen jövendő jegybankelnökként születik újjá, így teljesítve be az örök körforgást, s így adva témát a spájzban üldögélő blogírónak.

Olvasónapló 2

Igazából nem vagyok híve a magam ünneplésének, ám néha igen kellemes hozadéka is lehet egy ilyen eseménynek. Az idei László nap ilyen volt. Megkaptam ajándékba Su-La-Ce Lin-csiről szóló harmadik kötetét a Feljegyzések Lin-csiről címűt.

Másnap madárfüttyel, vízcsobogással és napfénnyel díszített olvasótermemben azonnal nekiláttam, hogy a néhai csan buddhista szerzetes további történeteivel és bölcsességeivel megismerkedhessem. Nagy reményekkel kezdtem az olvasásba, hiszen az előző két kötet is elbűvölt, elgondolkodtatott és emellett a legjobb módon szórakoztatott is.

Mondhatom ezúttal sem csalódtam, minden rövid történet, tanítás felüdülés volt, hűs víz, a forró nyárban.

Lin-csit olvasva rájöhetünk, hogy miközben világunk látszólag óriási változásokon ment keresztül, a benne élő ember, szinte semmit nem változott az eltelt 1300 évben. Lin-csi történetei a ma emberének friss tanításként értelmezhetők.

Mi is hát az a csan, vagy japán megfelelője a zen? A kérdés már önmagában is provokatív, s egy ilyen blog keretein belül bizonyosan megválaszolhatatlan. Lin-csi tanításai nem közvetítenek mást csak egyfajta életérzést. Aki a ma divatos racionalitással közelít feléjük az még apró morzsákat sem képes megkapni belőlük, mert a zen ott kezdődik ahol a racionalitás véget ér.

Ám aki azt gondolja, hogy az egész csupán képzelgés az nagyot téved, minden misztikussága ellenére a zen a leg föld és ember közelibb tanítás. Nem a csodákról szól, nem emleget bűnöket, sőt magát a helyest és helytelent sem különbözteti meg élesen. Egyet viszont folyamatosan próbál tudatosítani, mindenki csak önmagát válthatja meg, ebben kaphat ugyan segítséget, de a végső lépést neki kell megtennie.

Nincs méltóbb tevékenység, mint kitölteni a ránk szabott időt. Ez Lin-csi egyik alapvetése melyet sok történettel, sokféle tanítással jár körül. Kitölteni, de hogyan kérdezi a ma embere.  A ma embere aki: „Az elfojtás állapotában hamis tudattal éli meg a világot. Nem azt látja, ami létezik: a dolgokba beleviszi a fejében lévő képet; képzetei, fantazmagóriái fényében látja őket, nem saját mivoltukban… Azzal áltatja magát, hogy a világgal van dolga, holott csupán a szavak világolnak neki.” (E. Fromm)

A csan válasza egyszerű, kitölteni az időt, ahogyan teszed ma is, munkával, pihenéssel, családdal, szerelemmel, a tea kortyolgatásával, üldögéléssel és rohanással, s mindezt látni a maga valójában.

„Nincs semmiféle tanítás! Nem is volt, és nem is lesz! Megmondtam már. Magatok vagytok, nincs semmi más! Lin-csi előtt éppúgy, mint Lin-csi után.” Ezt vágja a türelmes tanítványok és az olvasó képébe mielőtt elbocsájtja őket a mester. „Mehettek, szerzetesek, bárhová. De maradhattok is, ez már a ti dolgotok. Előbb-utóbb mindenkiből előpiszkál valamit az idő”

Felemelő és félelmetes.

Egyes zen tanítók szerint a szatorira(megvilágosodás) törekedni lehet ugyan, de erőltetni kár, mondhatnánk Lin-csivel majd kipiszkálja belőlünk az idő, ha akarja. Ha nem akarja, akkor meg maradunk, ahogy vagyunk és töltjük az időt, s itt kapcsolódik a csan a tao-hoz, az is azt tanítja, az úton menni kell, bárhová vigyen is.

Végül jöjjön még egy utolsó idézet Lin-csitől:

„Éhes vagy- hát egyél!

Álom jő rád- feküdj le!

Balgák néznek, nevetnek,

Csak a bölcsek értenek.”

Ma ennyit tehettem értetek kedves olvasóim. Ez bizony a semminél is kevesebb, de megkérdem tettetek-e ti egy kicsit is többet ennél, önmagatokért?

Olvasónapló

Nekem sok féle mániám van ebből az egyik, hogy némely könyvet néha újra olvasok.

Nagy kedvencem Hamvas Béla megpróbálta meghatározni azt a száz könyvet, amelyet egy világ katasztrófa idején mindenképpen meg kellene menteni valahogyan. Listája egy szubjektív lista lett, részben tán vitatható, Hamvas halála óta bizonyosan keletkezett olyan, ami beférkőzik a száz közé, igazából nem is ez a lényeg.  A lényeg az, hogy legyen száz vagy akár csak húsz könyvünk, amelytől nem válnánk meg önként semmilyen körülmények között.

Itt kapcsolódik fent említett mániám miszerint azt a néhány könyvet nem csak fizikailag kell birtokolni, de szellemileg is, ez részemről azt jelenti, hogy időnként újra kell olvasni őket. Aki erre azt mondja, hogy így a könyv unalmas lesz, mit sem tud a könyvekről. Az újra olvasásra ítélt könyv nem lesz unalmas, éppenséggel néhány év után újból elolvasva még érdekesebb lesz, új rétegek tárulnak fel, új szépségek csillannak meg benne.

Most éppen újraolvasási ciklusban vagyok, s egyik  kedvencemet az itthon talán kevésbé ismert Pirsig művet A zen meg a motorkerékpár ápolás művészete című regényét, esszéregényét olvasom.

Már a cím is figyelemfelkeltő, a története csupán annyi, hogy a főszereplő a fiával motorozik Amerikában. Ám ez az út igazából egy belső utazás is, vagy inkább csak egy belső utazás. Engem bármily meglepő Lorand Gaspar Minden földek földjére emlékeztet melyben a költő a sivatagon vág keresztül költeményeivel.

Nagy szerencsémre a könyv nem írható le még csak nagy vonalakban sem, a téma, amit körül jár az érzés, amit kelt túlságosan szerteágazó, s az elágazások jelzőtábla nélkül visznek új utakra. Egy klasszikus kereszteződés három választást kínál, de térkép, és emlékezet nélkül az igazi irányt sosem tudjuk.

A zenben mindig létezik egy harmadik válasz, miként a természetben is, ahogyan azt Héjjas István Buddha és a nagy részecske gyorsítóban megírta. A zenben megjelenő mu vagyis a lehetőségeken túli válasz nagyon is természetes válasz, s néha az egyetlen lehetséges válasz. Amikor a logika csődöt mond, akkor kezdődik a zen.

A sors furcsa fintora, hogy a szerző egy tragédia a könyvben vele utazó fia halálának hatására a motorkerékpárt vitorlásra cserélte, s immár a tengerek vándoraként kutatja a válaszon túli választ.

A jó könyv egyik ismérve, hogy jól van befejezve, íme hát az utolsó pár sor, és várok mindenkit a kíváncsi a harmadik válaszra.

„A megpróbáltatásoknak végük persze soha nincsen. Boldogtalanság és szerencsétlenség szakadhat az emberek nyakába, amíg csak élnek. Nekünk mégis az az érzésünk, s ez most lep meg, nem is simogatóan, hanem a lelkünkig hatol: Ezzel elbántunk. Mostantól jobban boldogulunk. Az ilyesmit tudni előre.”

Áramszünet

Bár errefelé nem ritka az áramszünet, most egy másikról lesz szó, olyanról mely nem felbosszant, hanem feltölt. Ma valahogy semmi kedvem valami aktuális látszólag fontos dologról írni, a tegnapi eső kimosta a levegőből a világmegváltó indulatokat.

Szerencsés ember vagyok, szerencsés, mert korán kelek, sokan nem is tudják mennyire más a világ a nyári hajnalok fényében. További szerencsém, hogy van egy gyönyörű kertem, egy igazán tündéri kicsi tóval. Bárhová indulok, bármely hajnalon, ha pár pillanatra is, de mindig odamegyek a tóhoz, hálát adok a sorsnak, hogy volt eszünk, erőnk és ötletünk létrehozni ezt a privát csodát. Hosszú ideig készültünk rá, aztán egy május elsején, lemondva a proletár örömökről neki láttunk és estére volt tavunk. akkoriban még nem volt ez nagy divat, de nekünk kellett, régóta égett már bennünk a hiánya, azóta csinosítjuk, gondozzuk.

Most vasárnap egy esős éjszaka utáni hajnalon még valódibb, még élőbb ez a mikrovilág. Két feketerigó sétál a fűben, a szivarfa ágán egy gerle hajtogatja furcsa énekét. Aztán rákezd a többi madár is, a vízesés csobogása csak pillanatokra hallható. Ilyenkor érezni, hogy mitől is lehetne szép és élhető ez a világ, aztán ahogy lassan leszárítja a szél és a nap a tegnapi esőcseppeket, valahol megszólal egy fűnyíró, s madárdallal hímzett csend tépett foszlányai hullnak a fűre. Később egy motorfűrész is bekapcsolódik, elképzelem az embert, aki figyelmesen nézi, hogyan marnak bele az acélfogak a fába. Most nem haragszom rá, neki dolga van, ez az áramszünet csak nekem jár. Én vagyok, aki megsimogatja a halakat a tóban, én vagyok, aki tudja, hogy nincs titok, csak sorsok vannak és átaludt vagy átdolgozott hajnalok. Miként Lin-csi mondta a Huo-to folyó partján: „Nincs semmiféle tanítás! Nem is volt és nem is lesz! Magatok vagytok, nincs semmi más!” Ahogy ezt leírtam a fűrész elhallgatott, a madárdallal hímzett csend sebei begyógyultak.

Ez a tó itt, a kezdet és a vég, innen indulok, és ide térek. A fűrész újra kezdi, de már csak a fülem hallja, a csönd szívemben már nem szakad szét, itthon vagyok most és mindig, a tegnap, s holnap csak egy tévedés.

Paksi hapsi

Ki is az a paksi hapsi? Egyrészt a Pakson élő felnőtt férfiak halmaza, ők azonban jelen írás szempontjából nem fontosak. Aztán vannak azok a férfiak, akik a paksi ATOMerőmű bővítésének kapcsán nyilvánítanak véleményt, illetve tevőlegesen részt vesznek benne, vagy próbálják akadályozni, ez egy másik halmaz, amely ugyan jobban kapcsolódik jelen írásomhoz, jobban kapcsolódik, de csak egy kicsit, így hát ez a halmaz sem képez semmilyen fontosságot ez ügyben. Sőt még azok sem fontosak, akik az utcán ordítoznak minimális hitelességgel a bővítés ellen.

Itt ebben az írásban a Paksi Hapsi én vagyok, amit mondok az a saját véleményem így igyekszem más véleményekre nem hivatkozni és azokról lehetőség szerint tudomást sem venni.

Egy ilyen kimondottan rossz bevezető után, nehéz lesz bármi jót írni nem is teszem, de ha már erőmű kezdjük inkább Bős-Nagymarossal. Emlékszik még valaki, ha nem akkor emlékeztetnék, hogy a szlovák oldalra terelték a Duna vízhozamának 83%-át. A régi mederben a maradék 17% csordogál.

Annak idején a rendszerváltás egyik motorja a Bős-Nagymarosi vízerőmű elleni tiltakozás volt. Az eredmény látható, ha akkor okosan cselekszünk talán kisebb lett volna a környezeti kár és még némi áramhoz is juthattunk volna.

Ez a kitérő csupán arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az esetek többségében, igazi jó megoldás nincsen, csak olyan, ami esetleg kevesebb problémát okoz a többinél.

Én magam nem kedvelem az atomerőműveket, ám belátom egy adott időszakban ezek létesítése tűnt a leggazdaságosabb és talán a legkörnyezetkímélőbb megoldásnak. Ám Csernobil és Fukusima óta tudjuk, a legveszélyesebb is.

Emlékszik még valaki Csernobilra? Nos, elég nagy kalamajkát okozott, Bedő Ivánt a rádió szerkesztőjét pedig megbüntették, mert két napra rá bejelentette az eseményt. Igen, az akkori magyar vezetés megpróbálta eltitkolni, ahelyett, hogy figyelmeztette volna a lakosságot és részleges kijárási tilalmat rendelt volna el. Lehet, nem jól tudom, de a Bős-Nagymaros ügyében oly buzgó ifjú demokrácia, nem tartotta fontosnak megbüntetni azokat, akik tudatosan, komoly egészségügyi kockázatnak tették ki népüket, illetve nem tettek meg mindent a kockázat csökkentésére. Nekik egy normális országban, börtönben kellet volna megöregedniük, de hát ki mondta, hogy a miénk egy normális ország?

Tudom az energia függetlenség fontos dolog, de nem hiszem, hogy az egy atomerőmű által valósítható meg a legjobban. Hiszen külső tényezőktől akkor is függünk majd, például az építő oroszoktól, aztán a fűtő rudak szállítóitól és persze saját erőművünktől, melynek meghibásodása esetén és itt csupán könnyed üzemzavarra és ne robbanásra gondoljunk, az ország 75% áram nélkül maradhat. 

Hozzáteszem, az alternatív energiatermelési módok gyorsan fejlődnek, a Paksba most beforgatandó pénzt inkább a háztartások energia mérlegének javítására kellene fordítani és közben folyamatosan bevezetni a megnyitható helyi forrásokat, mert sok kis erőmű jobb pár nagynál.

Amit még nem gondolok, hogy egy új atomerőművet pont az oroszoktól kellene venni. Ők nem igazán érzékenyek sem a biztonságra, sem a környezetvédelemre. Akik ezt megkérdőjelezik, azoknak ajánlom tanulmányozásra mondjuk az Aral tó eltűnésének történetét. Persze, aki szereti a környezeti horrort az találhat még bőven példát a végtelen orosz sztyeppéken és a vadonokban.  

Szóval, nem ismerve az üzlet valódi adatait és nem ismerve a kényszerítő körülményeket sem, én a Paksi Hapsi nyugodtan kimondhatom a tőlünk légvonalban 87km-re lévő paksi erőmű bővítése nem kívánatos dolog, ha felrobbanna, házam kedvelt lakhelyem, örökre el kellene hagynom, akkor is, ha túlélném a katasztrófát. Most befejezem, mert lemerült a laptop, az áramot pedig kikapcsolták. V i i sz l á á t…

Egy web cím halála

2002-ben regisztráltam a freewebre Kéktoll néven. Arra gondoltam tevékenységem hangsúlyát az új felületre, jelesül a webre hegyezem ki. Ez részben sikerült is. Most azonban levelet kaptam, hogy a webcímem fizetőssé válik, így ezzel a pár sorral veszek búcsút tőle, a kektoll.fw.hu nincs többé. Persze, talán mert némileg ismerem a világ természetét, a dolog nem ért felkészületlenül. Jó ideje párhuzamosan létezett a kektoll.com, aztán a hangsúly az utóbbira került, és létrejött közben, a kektoll.blog.hu, az Égikéktoll, és a bordalok.blog.hu és nem utolsó sorban a Képírás melyet Kelemen Lajossal és Bátai Sándorral hoztunk létre. Most ez a kis változás arra késztet, hogy webes jelenlétemet, immár a kamaszkort gyorsan átugorva felnőtté tegyem.
Az elhatározás komoly, íme egy kép a boszorkánykonyháról ahonnan a világ megváltás folyamata lezajlik majd:

 (Illetve már le is zajlott.)
Ez tehát a technikai központ, a szellemi dolgok azonban jórészt nem itt, hanem egy titkos relax fotelben készülnek, egy mobilabb gépen.
Szándék tehát van, az eszközök is rendelkezésre állnak, mivel pedig, mint tudjuk Einstein óta, az idő csupán illúzió, miként a jó kormányzás és a normális közélet is az, így minden rendelkezésre áll, a világ máris megváltatott. Aki ezt nem érzékeli, az csupán egy illúzió foglya.
Ave Kéktoll a Higgs-boson létének és nem létének bizonyítéka, Isten játszik velünk és mi játszunk vele. Legoland ura, a világ ura, de ott a dolgozók is boldogok, építeni, bontani ez a lélek útja.

Filozófusok

Filozófia φιλοσοφία annyit jelent a bölcsesség szeretete. Persze az idők folyamán tapadt hozzá némi többlet jelenség, azonban ma sem tévedünk nagyot, ha az alapjelentésből indulunk ki. A bölcsek amúgy az időben hosszasan némi korhoz kötött tulajdonságot, készséget jelentett, vagyis azt az elképzelést, hogy az eszesség, okosság a kor előrehaladtával, s némi megfontoltsággal elegyítve bölcsességé válhat.
Nos, én, aki bár filozófus nem vagyok ám a bölcsességet és a filozófiát olvasóként fogyasztva szeretem, kissé megrendülve nézem, miként válhat ma ez is, a csöndes szobák tudománya is média cirkusszá, politikai habveréssé. Különösen mivel szívesen olvasgatom Nietzsche műveit, a vele kapcsolatos tejszínhabos torta érdekelt volna leginkább, elvégre 53 millióból sok minden kideríthető vele kapcsolatban.

Az igazából jelen írásom kapcsán nem érdekes, hogy éppen milyen kiírás elnyerése kapcsán és kik kapták a fenti összeget. Engem az eredmény érdekelt azonban igazából erről, nem sokat találtam. Csupán egy beszámoló
és egy meglehetősen szűkszavú honlapot találtam, azonban igazából az eredmények számomra nem voltak fellelhetők. (Kérem, aki tudja a hozzáférést linkelje!)
Találtam helyettük rengeteg véleményt, jobbról, balról cikkeket, nyilatkozatokat, interjúkat. Szinte mindenki megszólalt pro és kontra.
Mivel az sem derült ki pontosan mi került 53 millióba, most megpróbálom elképzelni, mi kell egy filozófiai projekthez. Mondjuk, már ezen a szóhasználaton is elcsodálkozna Nietzsche, de lehet még Platón is, de hát ők bár lehetnek a kutatás tárgyai azonban ebbéli világlátásuk ma nagy valószínűséggel korszerűtlen lenne.
Nos, kell hozzá idő, aztán némi könyv, és világítás, hogy este is lehessen kutatni, kell még számítógép, internet… mi még? Egy könyv cirka 5000, ha egy sincs meg a könyvtárban, akkor mondjuk 150-nel számolva 750000-, számítógép a résztvevőknek, 12 fővel számolva az 12x Macbook= 4200000-, mobil internet, hogy bárhonnan bármikor összeállhasson a team az 12xmobilnet= évi 720000, aztán többletvilágítás 2000000, és ugye kellet némi idő. Az idő néhány nagy gondolkodó szerint csak egyfajta illúzió így ez filozófusok esetében nem értelmezhető és főleg nem számszerűsíthető.
Adjuk csak össze: 7670000-nél tartunk. Lépjünk tovább, a kutatás nyomán létrejövő könyvek, legyen 10 db kiadása 20000000-, ha nem veszi meg őket senki, ha vesznek belőle nyilván a bevétel levonandó. Elköltöttünk, hát 2767000 forintot, maradt, 253300000Ft. Ez fejenként 2100000Ft, ha ezért megfejtették Nietzschét, Lukácsot, és Heideggert mondhatjuk megérte nekik, na meg a nyomdának kiadónak, akik hasonló mértékben részesültek a műszaki innováció áldásaiból.
Aki soha nem olvasta a fenti urakat és nem is áll szándékában ám valamiért mégis kíváncsi rájuk az immár zanzásítva, (mint a Tescóban árult kötelező olvasmány kivonatokból a lusta tanuló „Az egri csillagok” lényegét), itt a lét és nemlét kérdéseire kaphat összevont választ. Nem új dolog ez, hiszen a sok száz előírást szépen összefoglalta nekünk az Úr 10 parancsolatban, végtelenül leegyszerűsítve a világot, pedig a világ bonyolult, ma bizonyára hozzátenné: Ne lopj, inkább pályázz! Ha lehet, ne ölj, de ha mégis, legalább legyen jó ügyvéded.

Vörös Folyó

Most vége kell, hogy legyen. Ez a falvakat, életeket, reményeket elmosó áradat, el kell, hogy törölje a nemtörődömséget, a kapzsiságot, a sunyi megbúvást és a tudatlanságot is.
Túl kicsi ez a megmaradt ország, és magától is túl gyorsan pusztul ahhoz, hogy hagyjuk a lusták, a buták és a kapzsiak martalékául.
Elég volt. Mindenki akinek egy morzsányi sara is van abban, hogy ez megtörténhetett felelnie kell, a bűnéhez, mulasztásához arányosan, felelnie kell.
Adottságaink, földünk, éghajlatunk és hagyományaink alapján oázis lehetnénk. Helyette szemetes erdők, kizsigerelt földek, vegyi és egyéb hulladékokkal terhelt lerakók hazája vagyunk.
Itt az idő, hogy megtanulja mindenki a régi indián bölcsességet, a pénz nem ehető. A pénz fontos és hasznos találmány, de nem lehet megenni, nem lehet fürödni benne és egy sivatag közepén bármennyi is legyen belőle a tulajdonosa rájön telefonos segítség nélkül, hogy nem is iható.
Nem régen háborogtam éppen azon, hogy a szelektív hulladékgyűjtőbe valaki lelkesen, gyomirtószeres, és más vegyszeres palackokat dobált. Az veszélyes hulladék, amúgy a dobozára rá van írva, más elbánást igényel, mint az üdítős palack. Nem tudják, vagy nem törődnek vele? Ennek is véget kell vetni. Ha valaki illegálisan hulladékot rak le, akkor nem pénzbüntetésre kell ítélni, hanem arra, hogy rabláncon feltakarítson mondjuk pár hektár szennyezett erdőt, akkor megtanulja, jobban megtanulja, mint ha fizetnie kell.
A felelősöknek ott kellene állni gumicsizmában vagy akár anélkül, és lapátolni a vörös szennyet, de nem állnak ott inkább lapulnak, vagy butaságokat nyilatkoznak.
Sokan mondják, a cégnek nincs pénze a károk enyhítésére, lehet, de a tulajdonosoknak, a vezetőknek, van két kezük, el lehet kezdeni talicskával, lapáttal elhordani a tönkretett földet, el lehet kezdeni visszahordani a mocskukat oda ahonnan jött.
Túl kicsi ez a haza itt nem fér el ennyi kapzsiság, ennyi tudatlan nemtörődömség.
Lapátot, seprűt és talicskát ideje van a takarításnak.

Számítsunk-e rossz időre?

Manapság egyfajta sport lett idő-járásjelentést adni, hallgatni és hivatkozni rá, beszélni róla. Nincsenek rádió hírek, tv híradók, beszélgetős műsorok stb. időjárás blokk nélkül. Na jó értem én, ha még érdemben befolyásolni nem tudjuk akkor legalább tudni szeretnénk, hogyan alakul.

Bekapcsolom a rádiót és rögtön hallom, hogy szeles időre számítsak, és ha nem akarok számítani rá, ha csak megélni szeretném, hogy fúj, de nem akarom tudni honnan milyen lyukból fúj és miért, anticiklon, hidegfront vagy valami más okozza?

Volt gyerekkoromban egy család ahová gyakran eljártam játszani, beszélgetni, az időjárás jelentés már akkor is dívott csak még nem volt ekkora üzlet. Míg a nénik izgatottan tárgyalták, hogy eső várható, addig János bácsi, nevezzük így, azt mondta nekem: Tudod fiam ez a pesti emberek huncutsága, mink megvagyunk nélküle, ha hideg van kabátot veszünk, ha meleg van nekivetkőzünk, ha esik eresz alá állunk, ha meg tűz a nap a fa árnyékába, azért mert ezek bemondják, holnap esni fog, nem állok reggel mindjárt az eresz alá, majd odaállok, ha esik.

Mondják az előrejelzések egyre pontosabbak, lehet, de mi van ha a kollektív-tudattalan elméletének híve gondolják jól, és, ha sok ember tekint várakozással valamire, akkor az bekövetkezik legyen az tőzsde krach, vagy özönvízszerű eső. Ha az elmélet igaz akkor minél többször mondják, minél több embernek, hogy esni fog annál nagyobb a valószínűsége, hogy bekövetkezik. Lehet a szélsőséges időjárás sem a felmelegedés, hanem csupán a várakozás következménye?

Erre nagyon jó példa az idő, bár ma már nagyon pontosan tudjuk mérni, ám a szubjektív időérzetünk gyakran megcsal minket, mi van, ha nem az órának, hanem nekünk van igazunk. Volt egy másik ismerősöm, természetesen szintén falusi bácsi aki azt mondta, mikor a helyi italozóban egy városból jött vendég az új rádióvezérléses órájával dicsekedett.

-Uram okos embernek nem kell óra, ha álmos vagyok lefekszem alszom, ha felébredek és sötét van még visszafekszem, ha világos felkelek, ha éhes vagyok bedobok valamit, ha meg szomjas hát átjövök ide, de maga csak nézegesse. A fecskék se nézik mégis tudják mikor kell útra kelni.

Lehet eljön az idő amikor a kétféle idő, a mért és az előrejelzett együtt mozog majd: 8 óra 10 perckor ítéletidő, addig reklám, a többit meglátjuk a mindent lát tv mindent élőben közvetít.

Megikonosodás

A cím nem arra utal ,hogy megbuggyantam, hanem arra, hogy korunk remek terepe az új szavak fogalmak képződésének. Ez a megikonosodás, a megemberesedés analógiájára jött létre egyenlőre csak az én fejemben, de meggyőződésem, hogy a következő értelmező szótárban már benne lesz.
Nos, megpróbálom most ezt a szócikket megírni előre.
Az ikon eredeti jelentése szenteket ábrázoló táblakép. A mai korban jó ideig, a számítástechnikában a grafikus rendszerek jelképeket tartalmazó irányító, navigáló eleme volt. Ám csak volt, ma már ikonnak nevezik azt a személyt is aki egy adott területen, sport, művészet stb. az átlagból teljesítményével vagy média hátszelével kiemelkedik. Tehát a focinak éppen úgy lehetnek ikonjai, mint a mulatós zenének. A lényeg, hogy nagyjából minimum egy éves valamilyen központi vagy, perifériás területen eltöltött idő után az illető egyszer csak ikon lesz magyarán megikonosodik.
A folyamat igazából csak részben követhető ugyanis sok hasonló ívet befutó egyén közül viszonylag kevésből lesz ikon. Az, hogy ez végül is, hogyan következik be egyfajta spirituális titok. Ugyanis fokozó, legező korunkban az ikonnak nincsenek, fokozatai úgy, mint alikon, ikon, főikon, csak ikon van és passz.
A külső szemlélőt azonban érdekelné a pillanat amikor valaki ikonná válik, mert míg a nagykorúvá válás a vasárnap-hétfő vonal jókor és jó irányban történő átlépésével siettethető, illetve késleltethető addig a megikonosodás folyamata csak nagyon nehezen befolyásolható és még nehezebben nyomon követhető. Gondolom a fogalom elterjedése után bekövetkezik az a pillanat amikor a megikonosodás pillanatának rögzítése, dokumentálása pénzjutalommal járó feladattá, küldetéssé válik.
Addig is soroljunk fel pár ikon, kik a blogfalra ragasztva szemléltethetik korunk ikon mániáját.
Kovács Zoltán, foci ikon, Neoton, LGT, Tankcsapda zenei ikon,
Friderikusz Sándor, Csiszár Jenő, Szalacsi Sándor, Győzike és nem utolsó sorban Uhrin Benedek ikon műfajban ikonná vált ikon.
A felsorolás nem teljes a lista nem végleges, de máris végtelen.

A képmutatásról

Nos a címről mindenki azonnal valami, nem helyesre, rosszra gondol, mert aki képmutató az nem kívánatosan viselkedik, nem őszinte, megjátssza magát stb.

Azon már sokkal kevesebben gondolkodnak el, hogy a képmutatás a társadalmi együttélés egyik alappillére, ha nem lenne a mindennapok része akkor sokkal gyakrabban ütné fel a fejét az agresszió, a verbális vagy tényleges tettlegesség.

A kis gyerek már nagyon korán megtanulja, hogy ha jót akar magának akkor színlelnie kell, úgy kell tennie mintha, még akkor is, ha mindenki tudja, hogy nem úgy van. Ezt a felnőttektől tanulja, még abban a családban is megtanulja ahol az alapelv az őszinteség, valószínűleg ezeken a helyeken a legnagyobb a képmutatás.

Tehát ez ügyben is mint minden másban ott van a kettősség, egy hangzatos elítélése a képmutatásnak és egy intézményes megkövetelése természetesen képmutató módon.

Lehet-e, kell-e tenni a képmutatás ellen, nos ez nem kérdés, nos kijelenthetjük, hogy a képmutatás a társas kapcsolatok fejlődése nyomán jött létre, létezése már bizonyos állati közösségekben is kimutatható, és örülnünk annak lehet csupán, hogy képesek vagyunk felismerni és helyteleníteni.

A fenti tétel bizonyítéka, hogy a választott képviselők a legnagyobb képmutatók, aki ezt tagadja az a minimális közéleti ismerettel sem rendelkezik.

A képmutatás sajnos sok esetben odáig fajul, hogy az egyed a saját és mások elvárásai által megfogalmazott kép szerint él azt a képet mutatja, nem őszinte még önmagához sem, ez aztán persze melegágya a különböző pszichés zavaroknak, a depressziónak.

Őszintének lenni tehát olyan adomány, lehetőség mely csak keveseknek adatik meg.

Minden kezdet nehéz

Ez a blog az Égikéktoll weboldallal együtt jött létre. A nehézségekről csak annyit, hogy a böngészőm kétszer, a google háromszor szállt el.
Ha erre jársz sokmindenről olvashatsz égikék felül, vagy éppen kéktoll alulnézetből.