Már az óracsörgés előtt felébredt. Odakint szakadt az eső,
komoly reggelnek és komoly nappalnak nézett elébe. Egy pillanatra arra gondolt
talán az ég siratja előre ismételt kudarcáért, de elhessegette a gondolatot.
Állásinterjúra volt hivatalos. 278 beadott sikertelen
pályázat után, most végre behívták. A sors fintora, hogy pont egy olyan állásra,
amelyhez nem volt meg a gyakorlata. Igazából soha nem végzett ilyen jellegű
munkát, és csupán egy fél éves tanfolyam volt, ami a kapaszkodót adhatta a reményhez,
de magában tudta ez édes kevés.
Ám bízott abban, hogy megtanulta a leckét. Az Önéletrajzába
csupa felszámolt céget írt, soha nem volt pozíciókkal, kitalált feladatokkal. A
marketing tanfolyamon kapott bizonyítványt melyen szépen szerepelt a tanfolyamot
szervező egyetem neve, és külsőleg szakasztott olyan volt, mint bármelyik
diploma, kicsit megmanipulálta, így már tényleges diplomának látszott és nem
csupán egy továbbképzésnek. Bízott benne, hogy nem ellenőrzik le, végül is volt
két másik, valódi diplomája is, ezekkel együtt már valóságosnak tűnhet, ami
hamis.
Amikor kilépett a szakadó esőbe, a pozíció nevét ízlelgette,
kereskedelmi és marketingigazgató.
Többször is elmondta a buszmegállóig. Jobban hangzott, mint eddig bármi, amit
csinált. Főleg mostanában az ároktisztító közmunkás beosztásnál tűnt
fényévnyivel jobbnak.
A buszon már megszűntek a kétségei, biztosan tudta, hogy
képes lesz betölteni az állást, ha megkapja és abban is, hogy nem fog
belezavarodni a kérdésekbe az interjún.
Már az a szoba is pazar volt ahova várakozni irányította a
portás, olyan ülőgarnitúrával, ami vállalható lett volna még egy újgazdag
nappaliban is. A kanapén két sorstárs idegeskedett. A köszönésére alig
válaszoltak egymás referenciáival voltak elfoglalva. Érdeklődve figyelmesen
hallgatta őket, közben összevetette a saját fejében összeállított mesével a
tőlük hallottakat, és először azóta, hogy beadta ezt a kamu pályázatot, úgy
érezte nyerni fog.
Rövidesen kijött egy láthatóan elcsigázott középkorú nő, és
bemondta az egyik nevét a két sorstárs közül. A megszólított férfi idegesen
felkapta a mappáját, visszarakosgatta bele a mutogatásra elővett papírokat
aztán a küszöbben majdnem megbotolva bement. A másik rákérdezett a nőre:
-
Na, hogy ment?- a nő lemondóan legyintett.
- Ezek nem is akarnak felvenni senkit, úgy
beszéltek velem, mint egy tapasztalatlan most érettségizett fruskával, pedig
én…- és hossza felsorolásba kezdett, hogy hol, mit és hogyan ért el. A szürke
öltönyös kékesre borotvált fekete férfi együtt érzően bólogatott. Míg ők ketten
egymással voltak elfoglalva, újra átgondolta a dolgokat és ismét csak arra a
következtetésre jutott, hogy egy hazug, kicsorbult értékrendű világban, az
álláshoz jutás üdvözítő módja lehet az őszinteség teljes hiánya, és a gondosan
felépített hazugság vázlat, módszeres megtöltése fantázia tartalommal. A
nevében is bízott, a Boldogbőléfalvay Béla ilyen komoly marketing feladatok
irányításához, a lehető legmegfelelőbb névnek tűnt.
Bélánk, míg a szürkeöltönyöst is elnyelte a valószínűleg személyiség
darálót rejtegető ajtó, mely a párperce behívott férfit láthatólag megalázva és
a végletekig felidegesítve köpte ki, elképzelte a váró stílusában berendezett
irodáját, amint éppen kiscsoportos bemutatkozó értekezletet tart újdonsült
kollégáinak. Ám nem kellett sokáig ábrándoznia, mert rövidesen ő következett.
Amikor
belépett a pazarul berendezett irodába két férfi és egy vörös, göndör hajú nő
ült, a fényesre lakkozott, valódi fekete diófából készült tárgyaló asztalnál.
Miután mindenkivel kezet fogott és kölcsönösen bemutatkoztak, a nő kezdte a
kérdezősködés:
-
Milyen érdekes neve van, létezik ilyen település
még soha nem hallottam róla?
-
Igen létezik. – mondta Béla és belekezdett, hogy
elmesélje szülőfalujának színes és édeskésen szomorú történetét, a három
szempár figyelmesen szegeződött rá, az érdeklődő pillantásoktól feltüzelve
folytatta Boldogbőléről szóló mesét, mely őszinte volt és áradt belőle a
szülőföld végtelen szeretete. Vagy fél óra után az egyik úriember aki, Szentpálföldy
Pálként mutatkozott be félbeszakította:
-
Kedves Béla üdvözlünk a csapatban, olvastuk a pályázatodat,
igazából már az interjú előtt kiválasztottunk, ez tulajdonképpen csupán egy
személyes ismerkedési találkozó volt. Mikor tudsz kezdeni?- Bélával megfordult
a szoba, elsőre azt mondta volna, hogy holnap, de nem ezt mondta, hanem a jó
választ:
-
Igazából volna még egy kis dolgom. Igaz, most
nem dolgozom, de elvállaltam a falum alapítványának, egy fontos karitatív
munkát, szóval kellene két hét, ha nem gond. - A három szempár sarkában mintha könnycseppek
csillantak volna.
-
Nem, természetesen nem gond. Addig legalább lesz
idő átbútorozni a szobádat. Az elődöd kissé konzervatív volt, ám a te fontos
pozíciódban igazodnod kell, gondolom megérted, az új innovatívvitást sugárzó
vállalati arculathoz. Akkor 18-án várunk reggel 8-ra.
-
Reggel nyolcra- mondta Béla és belenézett a
csillogó szemekbe miközben búcsúzóul megszorította a kezüket.
Kint az utcán felpillantott az előkandikáló napra, s mosollyal
a szívében annyit mondott: Boldogbőléfalva te vagy a kályha, tőled indultam és
hozzád érkezem.